HÍREK

Nehéz meccs lesz: Videoton FC – MTK Budapest Székesfehérvár, szombat 18:30

2014-08-22

Nehéz meccs lesz: Videoton FC – MTK Budapest Székesfehérvár, szombat 18:30

Nem mérvadó még négy forduló a bajnokság egészét tekintve, de azért már látszik, hogy sem a Videoton, sem az MTK nem a kiesés ellen harcol. A 10. fordulótól már reális viszonyokat mutat majd a tabella is. Jelen állás szerint a Videoton az egyetlen 100%-os egyesületként, vezeti az OTP Bank Ligát, az MTK Budapest kilenc ponttal a negyedik.

A szezonnyitón a Pápát intézte el a Vidi 3-0-lal, a Dunaújváros is pontosan így járt a Széktói Stadionban, a Győr már gólokat is ért el, mégsem járt sikerrel. Aztán Nyíregyházáról hozta el a három pontot meggyőző 0-2-vel.

Az MTK pécsi négygólos győzelme is több mint jó rajtot jelentett, a Debrecen legyőzése mindig bravúr, a Honvéd elleni 2-0-meg a kiismerhetetlenség leiskolázását jelentette. Becsúszott a paksi baki, de az összkép jó: szervezett a csapat.

A két legjobb formában lévő gárda csap össze, legalábbis az elmúlt hónapok eredményei ezt bizonyítják. A Videoton immáron tizenegy forduló óta veretlen, az MTK meg legutóbbi tizenkét összecsapásából tízet megnyert és hétszer gólt sem kapott.

Kanta József és az összes fordulóban eredményes Nikolics Nemanja vezeti négy-négy góllal a mesterlövészek külön versenyét.

Torghelle Sándor még maródi listán szerepel várhatóan szeptember közepéig. Baki Ákos egyéni edzéseket végez. Reméljük, hamarosan visszatérhet! Csiki sokat javult. A legjobb állapotban Vass Patrikot találtuk, aki a csapattal készült, így Garami József döntésén múlik, hogy beállhat-e a Videoton ellen. Hrepka Ádám gyógytornászok kezében van. Biztos, hogy néhány hét kell még a felépüléséhez.

Az összeállításokat holnap közöljük, de gyaníthatóan nem sokat tévedünk ezzel az MTK Budapesttel: 1 Hegedűs – 2 Nagy, 12 Kálnoki-Kis, 21 Vukmir, 25 Hidvégi – 38 Vass Á., 19 Kanta, 16 Pölöskei, 18 Bese – 7 Horváth, 9 Sergio.
Csere: 28 Groppioni, 5 Kelemen, 3 Deutsch, 24 Poór, 6 Hajdu, 15 Thiam, 32 Frank.

[image]

A rangadót Farkas Ádám vezeti, aki 2007-ben lett NB II-es kerettag, a következő évben már bekerült az élvonalbeliek közé, majd 2009. február 21-én, az MTK - Kaposvár találkozón bemutatkozhatott a Soproni Ligában is. Éppen az élvonalbeli premier napján választották másodszor is Heves megyében az év legjobb játékvezetőjévé. Farkas asszisztensei Berettyán Péter és Takács Gábor lesznek, míg a tartalék játékvezetői feladatokat Márkus Tamás látja el.

A találkozó 18.30-kor kezdődik, a kapukat és pénztárakat 16.30-kor nyitják,
- a vendégjegyeket egységesen, mindenki számára 900,- forintért adják, online is lehetséges a vásárlás a vidi.hu oldalról. Online kedvezmény 10%, így csak 810,- forintba kerül. Egy tranzakcióban egyszerre csak egy jegy vásárolható.
- a vendégszektorban büfé és illemhely is lesz,
- helyben, a vendégek számára kijelölt kapuban működő pénztárakban (kettő ilyen lesz) lehet majd jegyet venni, csak névre szóló módon (szül. hely, idő és név megadása kötelező).

Kellemes szórakozást kívánunk kedves szurkolóinknak!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman