HÍREK

NB III: itthon tartottuk a pontokat

2025-10-26

NB III: itthon tartottuk a pontokat

NB III-as csapatunk 2-1-es győzelmet aratott a tavalyi ezüstérmes Iváncsa ellen.

NB III Dél-Nyugati Csoport, 13. forduló

MTK Budapest–Iváncsa KSE 2-1 (0-0)

Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

Vezette: Virág András (Szabó, Pálinlás)

Gólszerző: László Krisztián (52.), Onder (62.), illetve Szilvási (64.)

Sárga lap: Aradi (18.), Kasza (94.)

MTK Budapest II.: Balázs – Bene, Farkas, Lehoczy, Mikolay (Kákonyi, 59.) – Nógrádi (Jádi, 59.), Lépő – Szűcs, László Krisztián (Csányi, 84.), Csucsánszky (Földi, 72.) – Onder (Molnár, 72.)

Vezetőedző: Horváth Ádám

Iváncsa KSE: Varga – Kasza, Ivády (László Tamás, 69.), Szilvási, Kovács, Monori (Ecsődi, 69.), Tóth (Bakó, 46.), Kiatipisz, Aradi, Budai, Madarász

Vezetőedző: Tóth András

NB III-as labdarúgócsapatunk a bajnokság 13. fordulójában az Iváncsa KSÉ-t látta vendégül. Az első kapura lövést a 15. percben jegyezhettük fel, ekkor László Krisztián távoli kísérletét védte Varga. Három perccel később Szűcs próbálkozott szabadrúgás-kombináció után, de Varga leért a bal alsó sarokba tartó labdára.

A 29. percben a vendégek bal oldali beadása után Szilvási fejelt, de a középre tartó labda nem okozott gondot Balázsnak. Egy perccel később László Krisztián tekert nem sokkal a bal felső fölé 22 méterről. A 39. percben Szűcs kapta meg a labdát a jobb oldalon a tizenhatos előtt, majd kevéssel lőtt a jobb felső fölé.

Két perccel ezután László Krisztián próbálkozott remek cselsorozat után, Varga szögletre hárította a jobb alsóba tartó löketet. A félidő vége előtt Onder, majd Szűcs lövését is védte Varga, így döntetlennél mentünk a szünetre.

A második játékrész első nagy helyzete előttünk adódott: Szűcs indult meg a középpályán, majd a jobb oldalról, 18-ról lőtt jobb lábbal, a labda centikkel ment el a jobb kapufa mellett. Az 50. percben Onder erőszakosan tartotta meg a labdát a jobb szélen, visszakészítését Csucsánszky lőtte kapásból kapura, de Varga ezt is fogta.

Az 52. percben megérdemelten szereztünk vezetést: Szűcs passzolt László Krisztiánhoz a tizenhatos vonalán, aki szépen cselezett befelé, és a bal alsóba lőtt (1-0).

Az 55. percben Szilvási tűnt fel a tizenhatosunkon belül, de ígéretes helyzetben nem találta el a kaput. Nem sokkal később Kiatipisz lehetőségénél Balázs védett szépen.

A 61. percben hajszálon múlt, hogy megduplázzuk az előnyt: Szűcs cselezett jobbról befelé a bal lábára, majd 18-ról a rövid sarkot célozta meg, ám a kapufáról kifelé jött a labda.

Egy perccel később meglett a második gól: a csereként beálló Jádi vezette rá a védelemre a labdát, gyönyörűen ugratta ki Ondert, aki átvette a labdát, majd a jobb alsóba lőtt (2-0).

Sokáig nem voltunk kétgólos előnyben, ugyanis a 64. percben Szilvási volt eredményes egy jobb oldalról visszakészített labda után (2-1).

A 71. percben Csucsánszky ment el a bal szélen, remek lapos beadása elsuhant a kapu előtt. A 77. percben László Krisztián kiugratásából Molnár Péter lőtt mellé éles szögből. Egy perccel később Szűcs tekert kevéssel a rövid mellé 21 méterről.

A hajrában nyomás alá tudta helyezni a kapunkat az Iváncsa, de tiszta nagy helyzetig nem jutottak el, míg a mieink kontrából tudtak veszélyeztetni Szűcs révén. Újabb gólt azonban nem tartogatott a találkozó, így 2-1-es győzelemmel zártuk a találkozót.

Horváth Ádám: – Óriási gratuláció illeti a fiúkat, hiszen az Iváncsa élcsapatnak számít az NB III-ban az elmúlt években. Jól játszottunk, koncentráltak voltunk, irányítottuk a játékot, és az első félidőben csak a gól hiányzott. A második játékrészt remekül kezdtük, jött a két gól is, bár utána gyorsan szépített az Iváncsa. A végjáték picit izgalmas volt, de összeszorítottuk a fogakat, és megküzdöttünk a sikerért. Sokat léptünk előre ebben, jól tudjuk állíni ilyenkor a sarat, és ezekben a szituációkban kontrákból veszélyesek maradtunk. Összességében úgy gondolom, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2025-10-29 20:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman