HÍREK
NB III: A stadionban lesz a hazai meccsek zöme
2021-08-04
![NB III: A stadionban lesz a hazai meccsek zöme](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/attachment5530952997.jpg)
Második csapatunk hazai mérkőzéseire az NB I-es szezonbérletek érvényesek, így azzal ingyenes a belépés.
Augusztus 11-én NB III-as csapatunk számára is megkezdődik a 2021/2022-es szezon bajnoki idénye. Kanta József együttese első tétmérkőzését a Ferencváros második csapata ellen, hazai pályán játssza majd, ezt követően augusztusban még az ESMTK, a Gerjeni SK és a Budapest Honvéd II ellen lépünk pályára.
Fontos hír, hogy második csapatunk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játssza majd hazai bajnoki mérkőzéseinek zömét. Az előzetes tervek szerint augusztusban az FTC II-t és a Gerjeni SK-t is a stadionban fogadjuk majd, majd októberben az Iváncsa, novemberben pedig a Cegléd és a Dabas elleni találkozókra is az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kerül majd sor. NB III-as együttesünk többi hazai bajnokijának pedig a BVSC-Zugló stadionja ad majd otthont.
Második csapatunk hazai mérkőzéseire az NB I-es szezonbérletek érvényesek, így azzal ingyenes a belépés, viszont mivel nem lesz nyitva minden kapu és szektor, ezért az NB III-as mérkőzéseken nem feltétlenül lehet minden esetben az eredeti helyre szóló székeket elfoglalni.
A jegyek 1000, 14 év feletti diákok és nyugdíjasok számára 500 forintért válthatók, a 14 év alattiak, valamint a mozgássérültek és kísérőik pedig ingyenesen tekinthetik meg a meccseket. A hatályos jogszabályok szerint az NB III-as találkozók is kizárólag érvényes védettségi igazolvány birtokában látogathatók.
Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezendő mérkőzéseken szurkolóink az 1-es, a vendégcsapat szimpatizánsai pedig a 3-as kapun keresztül léphetnek majd be a stadionba, természetesen mindkét szektorban büfé is üzemelni fog - a pénztárak és kapuk mindig 1 órával a meccs előtt nyitnak. VIP-bérleteseink a megszokott helyeiket foglalhatják majd el, a sajtó munkatársai pedig az NB I-es bajnokikon megszokott akkreditációs rend szerint léphetnek be a stadionba.
NB III-as csapatunk teljes őszi menetrendje ide kattintva tekinthető meg.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)