HÍREK
Munkába állt a fűszolár (GALÉRIA)
2017-02-03
Az MTK Budapest létesítmény-üzemeltetési igazgatóját kérdeztük a néhány napja működő szerkezetről.
Török István így fogalmazott: –Nagyon hasznos eszközről van szó, hiszen javítja a pálya minőségét azáltal, hogy lehetővé teszi a fű fotoszintézisét, így a fényszegény időszakokban is jó állapotban tartja a küzdőteret.
– Milyen rendszerben működik?
– A világon egyedülálló technológiát hozott létre a berendezést gyártó cég, az SGL. Az gépeik a csúcstechnológiát jelentik ebben a szegmensben. A rendszer energiafogyasztása lényegesen kedvezőbb, mint a korábbi berendezések esetében volt.
AZ Új Hidegkuti Nándor Stadion ezáltal bekerült abba a monitoringrendszerbe, melyben – többek között – már megtalálható a Mercedes-Benz Aréna, az Anfield Road, a St. James Park, a Stamford Bridge, az Etihad Stadion és az Old Trafford és további számos nagymúltú klub Európából és a világ minden tájáról. Ezeknek a létesítményeknek a gyepét folyamatosan ellenőrzik, így a cég mindig naprakész információkkal tud szolgálni arról, hogy a pálya melyik részét kell világítani és mennyi ideig.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
VASAS FC II.
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
