HÍREK

MTK Budapest II - Csepel FC 2-1 (0-1)

2017-07-12

MTK Budapest II - Csepel FC 2-1 (0-1)

Félidőben még előnyben voltak a vendégek, de a végén mégsem örülhettek.

MTK Budapest II - Csepel FC 2-1 (0-1)

Lantos Mihány Sportközpont

MTK Budapest II: Varga B. - Schrammel, Sziklási, Nagy Zs., Nagy M. - Thiam, Palincsár - Okuka, Szuhodovszki, Varga Sz. - Myke.

Második félidőben: Papp - Szekeres, Sziklási, Nagy M., Lamperth - Varju, Szatmári - Szabó D., Tóth, Kisari - Tóth-Ilkó.

Gólszerzők: Tóth Zoltán, Szatmári István, ill. Daruka Dominik.

A felkészülés újabb hete kezdődött, és újra erős ellenfél várt Pölöskei Gábor csapatára. A csepeliek álmosan kezdtek, ezt ki is használta a második csapat. A 6. percben Myke lövését tolta szögletre a kapus, majd a 10. percben ismét a brazil volt középpontban, buktatták a büntetőterületen belül, de nem sípolt a játékvezető.

A 15. percben jobbról érkezett a beadás, amiről középen maradtak le a támadóink. Ezt követően lassan haladt a játék, amit az ivószünet sem pezsdített fel. A 27. percig kellett várni a következő eseményre, Palincsár próbált távolról lőni, de nem talált kaput.

A 36. percben Thiam löbbölt a védelem mögé, Myke belekapott a labdába, majd a kapus vitte a labdát is, és a támadónkat is, végül kirúgással jöhettek a vendégek.

A 39. percben saját magunknak okoztunk bajt, a védők és a kapus nem értették meg egymást, az így lassan guruló labdára Daruka csapott le, és lőtt a kapuba (0-1).

Félidőben szinte sorcsere jött a mezőnyben, pályára lépett Szekeres, Lamperth, Varju, Szatmári, Szabó, Kisari, Tóth és Tóth-Ilkó. A fiatalok lendületet vittek a játékba, és öt perccel a második játékrész kezdetét követően jött is a gól. Szabó Dominik futott el a jobb szélen, centerezett, Tóth Zoltán pedig megköszönte a lehetőséget. Hidegvérrel fejelt a földre, hogy a kapusnak esélye se legyen a kapuba tartó labdába beleérni (1-1).

A mérkőzés döntetlen állásnál is a hazai domináns játékot hozta, de az utolsó passzok és a befejezések nem sikerültek jól. Lampert és Szabó próbáltak főleg centerezni, de bent lemaradtak a támadók. A 72. percben Kisari lövését védte bravúrral a vendégek kapusa.

A 78. percben 20 méterre a kaputól kapott szabadrúgást az MTK Budapest II, Szatmári István állt a labda mögé, bal lábbal tökéletesen helyezte a jobb alsóba a labdát, megfordítva a mérkőzést (2-1).

A félidőben több említésre méltó esemény nem történt, így maradt az eredmény, fordítottak a fiatalok. A mérkőzést követően Pölöskei Gábor értékelt:  Harmadik hete dolgozunk, ez a tervek szerint a legerősebb hét, ez látszott is a játékunkon. Kicsikartuk a győzelmet, de a játékban az utolsó passzoknál látszott, hogy döntő a fáradtság, a befejezések nem sikerültek úgy, ahogy szerettük volna. Ennek ellenére jó volt a játék, a fiatalok főleg a második félidőben  játszottak ügyesen, látványosan.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman