HÍREK

MTK Budapest – Győri ETO FC Bozsik Stadion szombat 14:00 óra

2015-04-16

MTK Budapest – Győri ETO FC Bozsik Stadion szombat 14:00 óra

A bajnoki táblázat harmadik helyezettje fogadja a tizediket. A rajt előtt többen gondolták fordítva mint így, azaz a közvélemény esélyesebbnek tartotta a Győrt a dobogóért folytatott harcra, mint az MTK-t.

Mára megfordult a világ. Sőt! Veszélybe került a győri futball háttere, léte is. Az irigyelt, Questor támogatta, négyszeres magyar bajnok klub a Brókerbotrány áldozatának tetszik látszani. Legalábbis, egyelőre nem látni a kiutat. Páran már el is hagyták, ha még nem is süllyedő, de mindenképpen megfeneklett hajót.

Mintha, csak előre vetítette volna önnön végzetét: a 2014-15-ös bajnokságban messze nem szerepelt a győri csapat az előzetes várakozásoknak megfelelően. Általános vélekedés szerint a Videoton és a Debrecen, talán a Ferencváros magasságába becsülték.

Az MTK-t meg? Majd kipukkadnak, előbb-utóbb megtörik lendületük, a fiatalok összezuhannak, megszűnik a Garami-mágia. Nos, az OTP Bank Liga utolsó negyedére fordulva, harmadik az MTK Budapest 46, tizedik a Győr 29 ponttal. Ettől még nem biztos a fixnek tetsző egyes.

Talán majd Vuki...

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman