HÍREK

MTK Budapest - FK Vojvodina Európa-liga

2015-06-29

MTK Budapest - FK Vojvodina Európa-liga

Csütörtökön ismét nemzetközi megmérettetés következik a labdarúgócsapat számára: 20:30-tól az FK Vojvodinát fogadja az MTK Budapest az Európa-ligában, Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban. Négy fordulót kellene teljesítenie az együttesnek a főtáblára való kerüléshez.

Nem kell ecsetelni a szerb futball erényeit és eredményeit. Elég annyi: négyen is a Vojvodinában játszanak a közelmúltban világbajnoki címet nyert szerb válogatottból. Igaz, a magyarok ellen majdnem kiestek. Az alapjátékidő utolsó pillanatában egyenlítettek, majd szerencsétlen öngóllal szerezték meg a győzelmet.

Tavaly az újvidékiek negyedikek voltak a szerb bajnokságban. Csupán a két nagy, a Partizán Belgrád és a Crvena Zvezda Belgrád végzett előtte, illetve a mostanság vitézkedő Csukaricski. Az első kettő jócskán megelőzte őket, de a Csukaricskitől egy meccsnyire maradtak le.

101 éves a klub, Az I. Világháború kitörésének évében alapították. 1965-ben és 1989-ben nyerte meg az akkor még jugoszláv bajnokságot. 2014-ben a szerb kupát hódította el. Magyar gárdával a nemzetközi kupákban kétszer találkozott, meglehetős sikerrel. Továbbjutottak a Ferencváros és a Honvéd ellen is.

Jegyinfó itt.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman