HÍREK

Mi vár az MTK Budapestre az ifi BL-ben?

2022-11-04

Mi vár az MTK Budapestre az ifi BL-ben?

A következő fontos dátum november 8. - ekkor sorsol ellenfelet klubunknak az UEFA.

Az MTK Budapest szerdán délután 2-1-es összesítéssel, az Ashdodot kiejtve továbbjutott az UEFA Ifjúsági Liga 2. fordulójából, biztossá téve ezzel a 2023-as folytatást a sorozatban. Mivel az ifi BL-ben eddig egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikert, szurkolóink számára csokorba szedtük a legfontosabb tudnivalókat a következőket illetően.

Melyik csapat ellen folytatjuk szereplésünket?

Az UEFA Ifjúsági Ligának két ága van. A Bajnokok Ligája-ágon a felnőtt BL főtábláján szereplő 32 csapat ifi együttese indul el - az ő sorsolásuk az ősz folyamán azonos a "nagyokéval" -, míg a bajnokok ágán az a 32 klub, amely hazájában a 2021-22-es idény során bajnoki címet ünnepelhetett (Magyarországról értelemszerűen csak az MTK Budapest).

A Bajnokok Ligája-ágon a csoportok első két helyezettjei folytathatják a részvételt, míg a bajnokok ágáról a két fordulót "túlélő" nyolc csapat játszik 2023-ban is. Utóbbiak - köztük klubunk - a BL-ág kvartettjeinek egyik másodikjával csap majd össze. A nyolc lehetséges rivális névsora az alábbi:

  • Ajax Amsterdam FC
  • Borussia Dortmund
  • Eintracht Frankfurt
  • FC Porto
  • Juventus FC
  • FK Shakhtar Donetsk
  • Internazionale FC
  • Red Bull Salzburg FC

A párharc egymeccses és mindenképpen az MTK Budapest lesz a házigazda.

Mikor derül ki, hogy a fentiek közül ki lesz az ellenfél?

Az UEFA online sorsoláson határozza meg a párosításokat. Az eseményre november 8-án kerül sor, a további részletekről természetesen tájékoztatjuk drukkereinket.

Mi következik azután?

A sorozat "téli álomra vonul", folytatás csak 2023-ban jön (időközben természetesen kialakításra kerül a mérkőzés pontos időponjta). A rájátszás-találkozót február 7-én vagy 8-án rendezzük.

Újabb továbbjutás esetén hogyan folytatódik a sorozat?

A nyolc párharc győzteseire természetesen a Bajnokok Ligája-ág csoportelsői várnak és a kiírás ezt követően is végig egymérkőzéses párharcokat tartogat. A nyolcaddöntők sorsolását február 13-án tartják (ekkor a teljes ágat meghatározzák majd), a találkozóra február 28-án vagy március elsején kerül sor.

A csoportelsők névsora a következő:

  • AC Milan
  • Atlético de Madrid
  • FC Barcelona
  • Liverpool FC
  • Manchester City FC
  • Paris Saint-Germain FC
  • Real Madrid CF
  • Sporting CP

A negyeddöntőket március 14-15-én rendezik, a négyes döntőt pedig egy helyszínen, Nyonban tartják: az elődöntő napja április 21., a fináléé április 24.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman