HÍREK

Meccs helyetti találkozó

2016-02-13

Meccs helyetti találkozó

Az elmaradt bajnoki miatt, edzőmérkőzést játszottunk Dunaújvárosban.

A hétvégén megkezdődött az OTP Bank Liga tavaszi idénye, az MTK Budapest futballistái – az ismert okok miatt, melyeket IDE kattintva olvashatnak  – mégsem léphettek pályára, a Paks ellen.

Ennek ellenére, Teodoru Vaszilisz fiai nem pihenéssel töltötték a szombatot. Dunaújvárosba utaztak, hogy edzőmérkőzésen készüljenek tovább, a jövő heti, újpesti nyitányra.

Ellenfelünk a második vonalban szerepel, a téli szünetet a nyolcadik helyen töltötte, 5-6-4-es mutatóval. Az NB II-es bajnokság jövő hét végén indul, így az újvárosiak számára is jól jött a találkozó.

Az MTK Budapest a Hegedüs – Bese, Grgics, Poór, Vadnai – Thiam, Vass – Gera, Torghelle, Strestik – Nikacs összeállításban futott ki a pályára, a kispadon pedig Groppioni, Deutsch, Baki, Ramos, Hajdú, és Hrepka vártak bevetésre. Szemerkélő eső, gyenge szél, és csúszós, mély talajú pálya fogadta a csapatokat, ami nem könnyítette meg a dolgukat.

Ez meg is látszott az első negyedórán, csak keresték a fogást egymáson a mérkőző felek, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A kék-fehérek letámadták ellenfelüket, a fiatal újvárosi gárda zártan védekezett, ezért többször a széleken próbálkoztunk. Az első játékrész közepén tört meg a tizenhatosok közötti mezőnyjáték, amikor Gera visszatett labdáját Torghelle lőtte fölé. Ezután már folyamatosan birtokoltuk a játékszert, kapujához szegeztük Dobos Barna fiait, akik csak elvétve szereztek egy-egy labdát, de azt is hamar eladták. Ezekből azonnal lendültünk támadásba, de az utolsó kulcspasszokba mindig hiba csúszott. A 34. percben Poór-Vadnai-Thiam volt a labda útja, de utóbbi lövését fogta az újvárosiak kapusa. Az első játékrész végére némileg kijött a sündisznóállásból ellenfelünk, amit néhány elfutásuk is jelzett, de veszélyt ekkor sem jelentettek Hegedüs kapujára. A végén még Grgics fejelte mellé Strestik szögletét, de a mérkőzés állása már nem változott..

Félidőben Teodoru Vaszilisz nem cserélt, ugyanazok folytatták, akik az első félidőt abbahagyták. Bátrabban kezdett ellenfelünk, de öt perc után ismét átvettük az irányítást, de a pontatlanság továbbra is jellemezte együttesünk játékát. Ellenfelünk továbbra sem tette próbára kapusunkat, védelmünk biztosan állt a lábán. Ha elől pontosabbak lettek volna futballistáink, helyzetek tömkelegét alakíthattuk volna ki, így viszont kevés veszélyt jelentettünk kapujukra. Csapatunk irányította a játékot, de fölényünk meddőnek bizonyult. A 62. percben Torghelle-Bese-Gera akció végén, utóbbi a tizenhatoson belülről pörgetett mellé. A 63. percben cserélt vezetőedzőnk, Nikacsot Ramos váltotta. Nem sokkal ezután Torghelle álom keresztpasszát vette át a bal oldalon Strestik, de lövése mellé szállt. Ezután még egy csere, a rúgást kapott Strestik helyén Hrepka lépett pályára. A 73. percben Gera egyedül ugrott ki, ajtó-ablak helyzetben vezette a labdát, de a kilépő kapusban elakadt lövése. Az ellentámadásból Dobos veszélyeztetett, de bombáját védte Hegedüs. A játékrész végére kissé felpörgött együttesünk, és ez már komoly helyzetekben is megmutatkozott. A 80. percben Thiam lövése szállt fölé. Az utolsó tíz percben szinte csak kék-fehér lábakon vándorolt a labda, mégis a 86. percben ellenfelünk próbálkozását kellett hárítania Hegedüsnek

A találkozón, a helyzetek alapján győzelmet érdemelt volna az MTK Budapest, de mint tudjuk, a helyzeteket be kell rúgni. Ez ma nem sikerült csapatunknak, így meg kellett elégednünk a gól nélküli döntetlennel.  

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman