HÍREK

Lustyik gólja döntött az U19-es válogatott mérkőzésén

2017-10-05

Lustyik gólja döntött az U19-es válogatott mérkőzésén

Középpályásunk a mérkőzés utolsó perceiben szerezte meg a győzelmet érő találatot Szlovénia ellen.

A Marcus Jahn által irányított válogatott Hollandiában tartózkodik, ahol Európa-bajnoki selejtező minitornán vesz részt Hollandia, Málta és Szlovénia ellen.

A keretben – és egyben a kezdőcsapatban is – négy játékosunk kapott szerepet. A jelenleg Budaörsön kölcsönben játszó Bese Balázs, végigvédte a mérkőzést, Palincsár Martin egy félidőt kapott, Schäfer András 90 percet töltött a pályán, Lustyik Levente pedig szintén végigjátszotta a találkozót. 

Utóbbi, ráadásul nyerőembernek bizonyult. Szabó Levente az 59. percben megszerezte a vezetést, de erre Celar válaszolt a 84. percben, büntetőből. A 90. percben 17 méterről lőhetett szabadrúgást Lustyik, és korábban már látott remek rúgótechnikáját most is megcsillogtatta, a sorfal fölött a jobb felsőbe lőtt. 

Levente gólja hajrában azt jelentette, hogy a válogatott Hollandiát követve a második helyen áll az első fordulót követően.

A mérkőzést követően a győztes találat szerzőjét kérdeztük a hollandiai körülményekről: – Gyönyörű helyen vagyunk, a tenger mellett, így a szél szinte mindig erős, de ez nem zavar minket. A hotel, az edzőpályák, minden kifogástalan, semmi okunk nem lehet a panaszra.

Természetesen a találkozóról is kikértük a véleményét: – Nehéz volt játszani a szlovénok ellen, beálltak védekezni, fizikálisan erősek voltak. Az első félidő a miénk volt, támadtunk, kezünkben volt a meccs, de a gól nem jött. A második játékrész elején át tudtuk törni a védelmüket. Ezt követően az előny birtokában viszont kicsit visszaálltunk, ők pedig nagyobb fokozatba kapcsoltak, ránk jöttek, és kérdéses büntetővel egyenlítettek, de a végéig mentünk tovább, és ennek meg is lett az eredménye.

A középpályán – Levente mellett  – Schäfer András játszott, előttük támadó-középpályás poszton pedig Palincsár Martin, így a mezőnyben igazi MTK-s tengely állt a válogatott rendelkezésére: – Nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy mind a hárman utazunk a kerettel. Már akkor beszéltük, hogy milyen jó lenne egyszerre játszani, az edzések során pedig körvonalazódott, hogy ez akár meg is valósulhat. Megkaptuk a bizalmat, és úgy gondolom, tudtunk élni vele, ebben pedig szerepe volt a már meglévő összhangnak, és hogy tudjuk egymást segíteni.

A góljáról is beszélt a 18 éves középpályás: – Ketten álltunk oda a labdához Bévárdi Zsomborral. Ő a hosszúra szerette volna lőni, én pedig a rövidet választottam volna, végül átengedte a lehetőséget, és be is tudtam találni. Hihetetlen érzés volt, hogy a hajrában az én gólommal tudtuk megszerezni a győzelmet.

A sikert követően második helyen áll a csapat, a következő ellenfél október 7-én, a listavezető Hollandia lesz: – Az első két helyezett jut tovább, de nem elégedhetünk meg a második pozíció elérésével, természetesen meg szeretnénk nyerni a csoportot. Jönnek a hollandok, bármi megtörténhet ellenük, tudjuk, hogy van esélyünk, és úgy fogunk pályára lépni, hogy nyerni akarunk.

[image]

(Fotó: MLSZ, Instagram)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman