HÍREK
Kanta: három pontért megyünk Újvárosba!
2015-04-11
![Kanta: három pontért megyünk Újvárosba!](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/2769/attachment1569492591.jpeg)
Kanta József játéka nagyban meghatározza az MTK Budapest csapatának játékát. Tudja ezt minden kék-fehér szurkoló és tudják mindezt Dunaújvárosban is. Nem véletlen, hogy az MTK csapatkapitányát kérdezték a hétvégi Dunaújváros PASE - MTK Budapest mérkőzést felvezető műsorfüzet hasábjain is, mit vár a találkozótól.
– Mennyiben lesz más ez a találkozó, mint az őszi volt?
– Hasonló mérkőzésre számítok, mint az őszi volt, annyi különbséggel hogy most nagyobb nyomás van a csapatokon, minden pontnak jelentősége van.
– A legutóbbi fordulóban a Pápa elleni mérkőzésen látottakkal mennyire voltál elégedett?
– Teljes mértékben elégedett voltam, jól fociztunk. Két vereség után nagyon fontos volt, hogy nyerjünk, és ezt magabiztosan teljesítettük, így kellő önbizalommal mehetünk Dunaújvárosba.
– Mit vársz a Dunaújváros elleni találkozótól?
– Elég jól ismeri egymást a két csapat. A hazaiaknál sok volt csapattársam szerepel, akik egytől egyig remek focisták. Artner Tamás személyében pedig, általam nagyra tartott szakember vette át a csapatot, az ő tanítványai már sokszor törtek borsot az orrunk alá. Nekünk is szükségünk van a pontokra, hogy megőrizzük a második helyünket, szóval jó kis meccs lesz az biztos.
– Vannak-e sérültek, vagy olyan játékosok, akikre nem számíthat Garami József?
– Nem tudok róla, hogy eltiltottunk lenne. Az eddigi sérültek, Poór Patrik és Deutsch Bence még hiányozni fognak, de a többiek hadra foghatók.
– Milyen eredménnyel lennél elégedett Dunaújvárosban?
– Nyilván csak a győzelem tenne boldoggá, szükségünk van a három pontra. Mindkét csapat motivált lesz az biztos, nagyon koncentráltnak kell lennünk, ha nyerni akarunk, márpedig ez a célunk!
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)