HÍREK
Jó sikerült főpróba (VIDEÓ + GALÉRIA)
2016-06-24
Kétgólos győzelemmel hangolt csapatunk a kazahsztáni El-találkozóra.
Az MTK Budapest együttese az egyhetes, ausztriai edzőtáborozást követően – ahol a három hasznos összecsapáson két győzelemmel és egy vereséggel zártak – már egy hete itthon, a Lantos Mihály Sporttelepen készül a 2016/17-es szezon komolynak ígérkező hazai és nemzetközi megmérettetéseire. Kemény edzésekkel a lábakban következett csapatunk számára a felkészülés negyedik, péntek esti összecsapása, melyen a szlovák MFK Zemplín Michalovce volt az ellenfél. Az 1911-ben alakult nagymihályi labdarúgóklub, hazája nemrég befejeződött első osztályú bajnokságában a 11. helyen zárt.
Az MTK Budapest a Hegedüs – Poór, Baki, Grgics, Vadnai – Vass – Gera, Kanta, Szatmári L., Nikacs – Torghelle csapattal kezdett. A kispadon, Demjén – Vukmir, Borbély, Jakab, Talabér, Szatmári I., Deutsch, Katona, és Schrammael várt bevetésre. A szlovák csapat vezetőedzője Anton Soltisi, a Kira – Gallo, Bratkov, De Marco, Koscelnik – Grics, Sedlak, Enuch, Jacoube – Mensah, Hamulak csapatnak szavazott bizalmat. A kispadon pedig Macej – Kolesar, Vajs, Janoeko, Lesko, Bednár foglalt helyet. A mieink tiszta kékben, míg ellenfelünk sárgában vonult ki a pályára.
Az első félidőt Berke sípszavára kezdte csapatunk, és azonnal magunkhoz is ragadtuk a kezdeményezést, gyakorlatilag ellenfelünk nem jött ki a saját térfeléről. A kék-fehérek már 30 méterre a szlovák kaputól letámadták a sárga mezeseket, nem hagyták, hogy zavartalanul építsék támadásaikat. A 10. percben ébredt fel először a szlovák csapat, de jobb oldali akciójuk végén csak lesgólra futott erejükből. Ellenfelünk néhány szórványos ellenakciójánál biztosan állt védelmünk a lábán, könnyedén hárított, és magabiztosan vitte át támadásba a labdát. Negyedóra elteltével Gera előtt adódott lehetőség, de ballal leadott lövését biztosan hárította Kira. Ezután is támadásban maradtunk, de több alkalommal a nagy akarásnak, les lett a vége. A játékrész közepén, a trópusi forróság okán, ivószünetet rendelt el a játékvezető. Ezután sem változott semmi, többnyire mi támadtunk, ők pedig védekeztek, már csak a gól hiányzott, pedig ha Torghelle keresztpasszát értékesíti Nikacs, vezethettünk volna. A 30. percben viszont már minden összejött, ekkor szép akció végén Kanta álompasszát látványos mozdulattal emelte át a kimozduló kapuson Torghelle (1-0). Szünetig további találat már nem esett, így egygólos kék-fehér vezetésnél vonulhattak pihenőre a mérkőző felek.
Szünetben nem cserélt Teodoru Vaszilisz, míg ellenfelünk két helyen is változtatott, pályára lépett Vajs, és Lesko.
A második játékrészt jól kezdték a szlovákok, irányítottak az elején, és többet is birtokolták a labdát. Öt perc után kijöttünk, ekkor Kanta lövése vágódott le az egyik védőről, ha ez a löket eljut a kapuig, már kettővel vezettünk volna. Az első negyedóra végén egyenlíthetett volna ellenfelünk, ha bal oldali beadásuk után, a közvetlen közelről leadott lövésüket Hegedüs nem védte volna hatalmas bravúrral. Az ellentámadásból viszont megdupláztuk előnyünket. Vadnai, a bal oldalon megverte védőjét, majd Szatmárihoz továbbított, aki a 16-oson belülről, jobbal, a rövid alsóba lőtt (2-0).
A gól után két szélső védőnk helyett cserélt, Vadnai a jobb, a Poór helyett pályára lépett Deutsch pedig a bal oldalon folytatta. A 22. percben ismét ivószünet, közben Szatmári helyett Borbély, a szlovákoknál pedig Enuch helyett Bednár lépett pályára, majd nem sokkal később, Mensah helyett Kolesar folytatta. Az utolsó húsz perc játékára már rányomta bélyegét a nagy meleg, ekkor már kiütköztek mindkét együttesen a fáradtság jelei, ami leginkább több pontatlan átadásban mutatkozott meg. Mindkét oldal ismét csere, Torghelle helyett Jakab, a másik oldalon pedig Koscelnik helyett Janoeko lépett pályára. A végén még Hegedüsnek kellett kitornászni a bal felsőből egy sistergő lövést, majd még egy középről leadott bombát is hárított, mindkettő nagy védés volt. Az utolsó percben még Jakab lőhetett volna a hosszúba, de a hosszúba tartó lövését védte a szlovák kapus, ezzel zárult a találkozó.
MTK Budapest – MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály) 2-0 (1-0).
Gólszerzőink: Torghelle (30. perc), Szatmári (59. perc).
Szombat délelőtt, a Lantos Mihály Sporttelepen, az MTK Budapest „B” kerete zárja a felkészülési találkozók sorát, amikor Teodoru Vaszilisz fiai a szintén szlovák, SK Senec (Szenc) gárdája ellen bizonyíthatnak.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
