HÍREK

Jelentős MTK-kötődés az alakuló Kanta-stábban

2021-05-18

Jelentős MTK-kötődés az alakuló Kanta-stábban

Jelentős MTK-kötődéssel bíró szakemberek dolgoznak majd az NB III-as csapatunk lehető legsikeresebb szerepléséért: a stáb tagjai összesen több mint 800 bajnoki mérkőzésen viselték klubunk mezét a felnőtt csapatban.

Mint arról beszámoltunk, az MTK Budapest továbbra is kiemelten számít Kanta Józsefre: a napokban visszavonult labdarúgó irányítja majd vezetőedzőként a következő szezonban az újraformálódó NB III-as együttesünket, amelynek létrehozása remekül szolgálja a sportszakmai céljainkat, az akadémiáról kikerülő játékosok fejlődését és integrálását a felnőtt futballba. Mint ismert, Kanta edzői stábjához már csatlakozott Balogh Béla, klubunk neveltje, akivel játékosként közösen mutatkoztak be a felnőtt csapatban 2004-ben.

Mostanra az is eldőlt, hogy további volt MTK-játékosokkal erősödik a stáb: a magyar gólkirály, Kenesei Krisztián pályaedzőként dolgozik majd, aki a támadók egyéni képzésekért is felel. A korábbi remek támadó hét éven át erősítette felnőtt csapatunkat, kétszer volt bajnok és háromszor MK-győztes kék-fehér mezben. 

Szintén csatlakozik a stábhoz Federico Groppioni, aki hét éven át volt kapusként az MTK tagja, új szerepkörében kapusedzőként dolgozik majd Kanta József mellett, akinek stábja Farkas Viktorral is kiegészül erőnléti edzőként.

NB III-as csapatunk minél sikeresebb működéséért dolgozik majd Pölöskei Gábor is szakmai vezetőként, aki játékosként, vezetőedzőként, pályaedzőként és UP-edzőként is segítette már klubunkat. A stáb összetétele még nem végleges, de az is eldőlt, hogy az NB III-as együttes technikai vezetője Zoufal Nándor lesz. 

Szembetűnő, hogy az érintetteknek jelentős kötődésük van klubunk felé - egy sokatmondó adat: a stáb tagjai összesen több mint 800 bajnoki mérkőzésen viselték az MTK mezét a felnőtt csapatban.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-06 13:00 Agárd Parkerdő Sporttelep

GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman