HÍREK

Jelen és jövő (8. rész) Hujber Tamás

2015-10-05

Jelen és jövő (8. rész) Hujber Tamás

Jócskán benne vagyunk a 2015/16-os bajnoki szezonban. Az MTK Budapest csapatában van néhány futballista, akiről talán kevesebbet lehet tudni. Néhányan már bemutatkoztak az NB I-ben, vagy közel állnak hozzá. Sorozat keretében mutatjuk be az érintetteket. Hujber Tamással beszélgettünk.

– Mik voltak a pályafutásod főbb állomásai?

– A III. kerületben kezdtem hatévesen a pályafutásomat. Ott csiszolódtam Serli Sándor kezei alatt.

– Mikor és hogyan kerültél az MTK Budapest csapatába?

–  Tizenkét éves voltam. Cseh András keresett meg 2007-ben, akkor kerültem az MTK Budapestbe. Az U12-es csapatban kezdtem, négy év után következett az akadémia, ott két és fél évet töltöttem. Ezután kerültem vissza Pestre, azóta itt vagyok. A második csapatban játszom, de néhány hete, Pakson bemutatkozhattam az NB I-ben is.

– Mi a kedvenc posztod, hol érzed legjobban magad a pályán?

– Jelenleg csatár pozícióban szerepelek, de inkább az ék mögötti területet kedvelem. Lényeg, hogy kapu közelben legyek. Az akadémián védekező középpályást játszottam, gólokat szereztem, így egyre előrébb raktak. Ahogy Pestre kerültem, Garami Józsi bácsi már csatárt játszatott velem. Jól is megy itt a játék.

– László Csaba személyében – sok év után – új vezetőedző került a csapat élére, és szinte a teljes szakmai stáb kicserélődött. Hogyan sikerült az átállás?

– Nagy lendülettel érkezett László Csaba, jól sikerült az átállás. Sok munkát kér tőlünk, mások az edzések, mint korábban. Intenzívebbek, fárasztóbbak, ez kell a modern focihoz. Mindent könnyen megszoktunk.

– Két külföldi tréner is segíti a vezetőedző munkáját. A pályaedző, Werner Bürger és az erőnléti edző, Steven Vanharen. Velük hogyan megy a kommunikáció?

– Angolul beszélnek hozzánk edzésen, azt megértem, de a beszéd még nem igazán megy. Aki nem érti őket, azoknak lefordítjuk, amit mondanak. Ezzel nem volt gond.

– Nagy a verseny a csapatba kerülésért, de akár a kispadról beállva is lehet segíteni. Mennyi esélyt látsz rá, hogy idén pályára lépsz az OTP Bank Ligában?

– Ez főleg tőlem függ, hogy a második csapatban, hogy teljesítek. Sok gólt kell rúgnom, hogy még jobban felhívjam magamra a figyelmet az első csapatnál. A szerencsén is múlik a dolog. Ha sérülés vagy eltiltás miatt bekerülök, és jól teljesítek, megragadhatok.

– Minden futballista álma, hogy szerepelhessen a nemzeti tizenegyben és külföldi bajnokságban is kipróbálhassa magát. Ezek azok a célok, amiket szeretnél te is elérni?

– Legelőször itthon kell bizonyítani és jól teljesíteni. Ezután lehet válogatottságról és külföldről álmodozni. A német és az olasz focit kedvelem. Az AS Roma lenne a csúcs.

– Átszerveződött az NB I-es bajnokság. Milyen eredménnyel lennél elégedett?

– Jelenleg dobogóközelben vagyunk, ez jó pozíció. Minimális cél az első hatba kerülés, ha ennél lejjebb végeznénk, csalódott lennék, ha pedig dobogón zárnánk, azt bravúrnak tartanám.

– Jövőre elkészül az MTK Budapest új, európai szintű stadionja. Mi az első gondolat, ami ezzel kapcsolatban eszedbe jut?

– Láttam a látványterveket. A régi stadion helyén ékszerdoboz épül Budapesten, megérdemli ez az egyesület. Remélem, jó hangulat lesz a mérkőzéseinken és több néző. Várom, hogy felépüljön és vágyom rá, hogy játszhassak ott.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 15:30 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman