HÍREK

Jelen és jövő (4. rész) Vogyicska Bálint

2015-10-01

Jelen és jövő (4. rész) Vogyicska Bálint

Jócskán benne vagyunk a 2015/16-os bajnoki szezonban. Az MTK Budapest csapatában van néhány futballista, akiről talán kevesebbet lehet tudni. Néhányan már bemutatkoztak az NB I-ben, vagy közel állnak hozzá. Sorozat keretében mutatjuk be az érintetteket. Vogyicska Bálinttal beszélgettünk.

– Mik voltak az eddigi pályafutásod főbb állomásai?

– Mohácson, négyévesen kezdtem el futballozni. Először óvodában játszottam. Amikor iskolába kerültem a Mohácsi Torna Egyletben folytattam. Tizenegy évesen Kozármislenybe mentem, ott két és fél évet töltöttem el.

– Mikor és hogyan kerültél az MTK Budapest csapatához?

– 2011 januárjában kerültem a MTK-ba. Másfél évig Budapesten játszottam, az U13-as és az U15-ös csapatban, ezután következett az akadémia. Ott három évet töltöttem. Idén nyáron kerültem fel az első csapathoz.

– Mi a kedvenc posztod, hol érzed legjobban magad a pályán?

– Védekező középpályásként érzem legjobban magam, de játszottam már támadóbb szerepkörben is. Mindkét pozícióban megállom a helyem, a lényeg, hogy középen legyek. Kozármislenyben – egy évig – jobbhátvédként számítottak rám, az nem volt a kedvenc.

– László Csaba személyében – sok év után – új vezetőedző került a csapat élére, és szinte a teljes szakmai stáb kicserélődött. Hogyan sikerült az átállás?

– Más lett a csapat filozófiája, eddig a sokpasszos játékra építettünk, most inkább letámadjuk az ellenfelet, megpróbálunk direkt kapura törni. Könnyen megszokta a csapat, nem volt nehéz az átállás.

– Két külföldi tréner is segíti a vezetőedző munkáját. A pályaedző, Werner Bürger és az erőnléti edző, Steven Vanharen. Velük hogyan megy a kommunikáció?

– A válogatottnál is több külföldi szakember dolgozik, és tolmács segít minket. Itt figyelek a csapattársakra, beállok a sor végére és követem őket. Kicsit beszélek németül, tanulom az angolt, de inkább megértem, amit mondanak.

– Nagy a verseny a csapatba kerülésért, de akár a kispadról beállva is lehet segíteni. Mennyi esélyt látsz rá, hogy idén pályára lépsz az OTP Bank Ligában?

– Bízom benne, hogy tavasszal több játéklehetőséget kapok, amivel élni is tudok. Nagyon örülnék, úgy dolgozom, hogy minél előbb odakerülhessek.

– Minden futballista álma, hogy szerepelhessen a nemzeti tizenegyben és külföldi bajnokságban is kipróbálhassa magát. Ezek azok a célok, amiket szeretnél te is elérni?

– A legfontosabb, hogy fiatalon stabil NB I-es játékos legyek. A korosztályos U19-es válogatottban, Európa-bajnoki selejtezőkön szerepeltem, öt éven belül látok reális esélyt rá, hogy a magyar nemzeti együttesben is bemutatkozzak. Később jó lenne külföldre kerülni.

– Átszerveződött az NB I-es bajnokság. Milyen eredménnyel lennél elégedett?

– A csapat célja az első hat hely valamelyikén végezni. Erős a keret, a dobogóra is odaérhetünk. Ha nem kerülnénk hatba, azt csalódásként élném meg.

– Jövőre elkészül az MTK Budapest új, európai szintű stadionja. Mi az első gondolatod ezzel kapcsolatban?

– Szeretnék ott pályára lépni. Modern, európai szintű stadion lesz. Remélem, több nézőnk lesz, ami a csapatnak is nagy segítség lenne.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman