HÍREK

Itthon tartottuk a három pontot a Gyirmót ellen

2022-12-04

Itthon tartottuk a három pontot a Gyirmót ellen

Fontos győzelmet arattunk a Gyirmót ellen.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

MTK Budapest–Gyirmót FC Győr 5-2 (3-2)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Vezette: Vas II. István (Hanyecz, Rózsa, Ország)

Gólszerző: Németh (21., 37.), Stieber (29.), Zsóri (90., 90+4) illetve Polgár (12.), Csörgő (45.)

Sárga lap: Kata (33.), Poór (64.), illetve Szegi (9.)

MTK Budapest: Somodi – Poór (Medgyes, 71.), Kocsis, Szépe, Varju – Bognár (Zuigeber, 74.), Kata, Mezei (Lehoczky, 74.) – Stieber (Palincsár, 83.), Németh (Zsóri, 83.), Kovács Mátyás

Vezetőedző: Horváth Dávid

Gyirmót FC Győr: Hársfalvi – Szegi, Csörgő, Polgár, Hajdú – Vass Ádám (Király, 85.), Nagy Patrik – Herjeczki (Pethő, 77.), Kovács Milán, Medgyes (Mayer, 64.) – Erdei

Vezetőedző: Csertői Aurél

A Merkantil Bank Liga idei utolsó előtti fordulójában a Gyirmót FC Győr együttesét fogadtuk. Tavaly az NB I-ben nem sikerült legyőznünk Csertői Aurél együttesét, így idén ezen mindenképp szerettünk volna változtatni.

Már a harmadik percben komoly lehetőséget alakítottunk ki, ám Stieber passza után Kovács Mátyás nem tudta átvenni a labdát. Három perccel később a Gyirmót is eljutott a kapunk elé, de Szegi kapáslövése mellé ment.

A 12. percben megszerezte a vezetést a vendég alakulat: kisszögletet végzett el a Gyirmót, a beadás követően pedig Polgár sarkazott a kapunkba (0-1).

Sokáig nem kellett keseregnünk: a 21. percben Stieber pompás kiugratását Németh tanári higgadtsággal fejezte be (1-1).

Két perccel ezután gyönyörű támadást láthattunk, melynek végén Németh sarkazott Kovács Mátyás elé, aki centikkel lőtt mellé. A 29. percben azonban már sikerült megfordítani a meccset: Bognár remek ütemben ugratta ki Stiebert, aki ziccerben pompásan emelt a kapuba (2-1).

A 37. percben tovább nőtt az előny: Bognár szögletét Németh fejelte hét méterről a kapuba (3-1).

A 45. percben szépített a Gyirmót: Nagy Patrik lőtt távolról egy vendég szöglet után, Somodi kiütötte a labdát, de az ismétlést Csörgő bekotorta (3-2).

A térfélcserét követően picit visszavettek az iramból a csapatok, kevesebb lehetőséget láttunk, mint az első játékrészben. A 72. percig kellett várni az első nagy helyzetig: Mayer beadása szerencsésen pattant Herjeczki elé, aki közelről nem tudta eltalálni a kaput.

A 82. percben szép kontrát vezettünk, melynek a végén Kovács Mátyás lőtt a kapu mellé, majd a 88. percben Kata fejelt centikkel fölé Zuigeber szögletét követően.

A hajrában teljesen kinyílt a Gyirmót: a hosszabbításban Zuigeber ugratta ki Zsórit, aki remekül vette át a labdát, és ügyesen passzolt a kapus lábai között a kapuba (4-2).

A meccs végén még Szegi bombáját hárította Somodi, majd a kontrából Palincsár beadását Zsóri fejelte a kapuba, így 5-2-es győzelmet arattunk.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2023-12-09 13:15 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

DVSC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman