HÍREK

Ilyen folytatásban bíztunk

2016-06-15

Ilyen folytatásban bíztunk

Második felkészülési találkozóját is győzelemmel zárta csapatunk.

Az MTK Budapest együttese, az egyhetes ausztriai edzőtábor hétfői, első mérkőzésén, a szerb, FK Csukaricski gárdája ellen – Torghelle, Nikacs, valamint Strestik góljaival – 3-0-ra nyert. Mindössze két nap telt el azóta, és máris a következő megmérettetésén bizonyíthattak a kék-fehérek. A rohrbachi stadionban ezúttal az 1936-ban alapított, és hazája nemrég befejeződött első osztályú labdarúgó-bajnokságának negyedik helyén végzett, grúz, SZK Csihura Szacshere csapata várt Teodoru Vaszilisz fiaira.

Az MTK Budapest a Hegedüs – Baki, Grgics, Poór, Vadnai – Vass, Szatmári L. – Gera, Kanta, Strestik – Torghelle csapattal kezdett. A kispadon, Groppioni – Deutsch, Jakab, Borbély, Korozmán, Schrammel, Nikacs, Talabér, Szatmári I., Vukmir, valamint Katona várt bevetésre, Hrepka és Vogyicska – sérülés miatt – kimaradt a keretből. A mieink tiszta kékben vonultak ki a pályára. Samson Phruidze csapata a Hamzics – Grigalashvili, Ganugrava, Ivanishvili, Tatanashvili – Lobjanidze, Sardalashvili, Kakubava – Chikvaidze, Dobrovolski, Kashia kezdő tizeneggyel, a Sepiashvili – Gabedava, Mumladze, Dekanoidze, Koripadze, Lekvtadze, Kavtaradze, Rekhviashvili cserejátékosokkal, valamint tiszta fehér mezben kezdte a fél hétkor kezdődött összecsapást.

Az első félidő 36. percében megszerezte csapatunk a vezetést. Ekkor Gera ment el a jobb oldalon, Kantához továbbított, aki Szatmári Lórándot indította. A felkészülés elején a kék-fehérekhez visszatért futballistánk a jobbösszekötő helyéről, 15 méterről, ballal kilőtte a rövidsarkot (1-0).

És ha egy üzlet beindul. Három perccel később megdupláztuk előnyünket. A 39. percben Kanta tökéletesen elvégzett szöglete a legmagasabbra felugró Mato Grgicset találta meg, akinek felhőfejese ellenfelünk kapujában kötött ki (2-0). Ez volt játékosunk első találata az MTK Budapest színeiben.

Nem sok hiányzott a harmadik találathoz sem. A 41. percben, Torghelle a kaputól 16 méterre, a jobbösszekötő helyéről lövésre vállalkozott, és életerős lökete a kapufát találta telibe, nem sok kellett hozzá, hogy kidőljön a kapu.

Ami az egyik oldalon nem ment be, az a másikon igen, a félidő legvégén szépítettek a grúzok. A 44. percben, jobb oldali beadást követően Tatanashvili fejelt Hegedüs hálójába (2-1).

Az állás félidőig már nem változott, így egygólos vezetésünknél vonultak pihenőre a mérkőző felek.

A második játékrész 60. percében cserélt először vezetőedzőnk. Ekkor Marek Strestik helyett – a ’97-es születésű, és a soroksáriaktól a kék-fehérekhez visszatért – Korozmán Kevin lépett pályára.

Nem sokkal ezután viszont már „sorcserére” szánta el magát Teodoru Vaszilisz. Talabér, Vukmir, Borbély, Katona, Jakab, Szatmári I., Nikacs, valamint Groppioni is pályára lépett.

A 83. percben kétgólosra növeltük előnyünket. Szatmári István a jobb oldalon tologatta a labdát, majd 18 méterről, ballal, a rövid kapufa mellett a hálóba lőtt (3-1).

A találkozó hátralévő részében további találat már nem esett, így az MTK Budapest második ausztriai összecsapását is győzelemmel zárta. Az eredmény azért is elismerésre méltó, mert hétvégén, ettől a grúz csapattól, szintén felkészülési mérkőzésen, a Videoton FC 1-0-ás vereséget szenvedett.

MTK Budapest – SZK Csihura Szacshere 3-1 (2-1).

Gólszerzőink: Szatmári L. (36. perc), Grgics (39. perc), Szatmári I. (83. perc) illetve Tatanashvili (44. perc).

A mérkőzés után vezetőedzőnk, Teodoru Vaszilisz értékelt: – Jó hír, hogy rendkívül erős ellenfelekkel mérkőzhettünk. Stabilan tudtunk védekezni a szerb és a grúz csapat ellen is, és ez a magabiztos háttér teremtett lehetőséget a támadások építésére, melyekből eredményesek voltunk. Szeretnék mindenkit pályára küldeni, de erre az Európa-liga mérkőzések közelsége miatt nincs lehetőségem. Sajnos Hrepka és Vogyicska kisebb sérüléssel bajlódik, de két hét múlva vissza tudnak kapcsolódni a munkába.

Az MTK Budapest következő – és egyben az edzőtábor utolsó – felkészülési találkozóját szombat délután négy órakor, az izraeli Beitar Jeruzsálem FC ellen játssza.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman