HÍREK

Helyzetjelentés a hiányzókról

2024-09-18

Helyzetjelentés a hiányzókról

Helyzetjelentés a sérültekről, betegekről és hiányzókról.

Bognár István – Lázas betegség után a kupamérkőzés előtt tudott edzeni pár alkalommal, így játszani is tudott, a mérkőzés során nem érzett problémát.

Nemanja Antonov – Bognárhoz hasonlóan pár edzést ki kellett hagynia lázas betegség miatt, de ő is tudott játszani a Hódmezővásárhelyi FC ellen.

Stieber Zoltán – Vádlisérüléséből felépült, a kupamérkőzésen elővigyázatosságból nem került keretbe, a következő meccsen bevethető lesz.

Varju Benedek – A kupamérkőzés előtti napon gyógyult meg lázas betegségéből, így kockázatos lett volna a pályára küldeni. A héten már teljes értékű edzésmunkát végez.

Németh Krisztián – A sérülése a múlté, a Budafok elleni edzőmeccsen probléma nélkül játszani is tudott. Viszont a kupamérkőzés hetében vírusos megbetegedéssel küzdött. Felépült, kedden már a csapattal edzett és készül a hétvégére.

Kádár Tamás – 2 és fél hónapos sérülése után teljes értékű edzésmunkát végez. Kondicionálisan és a mérkőzésformát tekintve az optimális ütemben halad, melyben sokat segített a kupamérkőzésen való bevetés is.

Bobál Dávid – A csapattal edz, teljesen felépült sérüléséből. A hétvégén az NB III-as bajnokin fog pályára lépni 11 hónapos sérülése után.

Nagy Zsombor – Ő is lázas megbetegedéssel küzdött, a hét elején tért vissza egészségesen. A legyengült állapota után fokozatosan kapja a terhelést.

Kenesei Noel – Hosszantartó lázas betegségéből kezd az edzések által egyre jobban erőre kapni.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman