HÍREK

Gyirmót FC Győr – MTK Budapest 0-0 (GALÉRIA)

2016-07-24

Gyirmót FC Győr – MTK Budapest 0-0 (GALÉRIA)

Közelebb jártak a győzelemhez a kék-fehérek, de a szerencse ezúttal nem szegődött melléjük, így be kellett érniük egy ponttal.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

Gyirmót FC Győr – MTK Budapest 0-0
Alcufer Stadion, 2200 néző

Gyirmót: Sebők – Balogh B., Madarász (Nagy O., 58.), Présinger, Simon András (Máté J., 80.), Filkor, Vass P. (Völgyi, 17.), Lengyel, Sallói, Lázár, Kiss M.
Vezetőedző: Urbányi István

MTK Budapest: Hegedüs – Bese, Baki, Poór, Vadnai – Vass Á., Kanta, Korozmán – Gera (Varga Sz., 71.), Hrepka, Szatmári I. (Vogyicska, 63.)
Vezetőedző: Teodoru Vaszilisz

Az OTP Bank Liga második fordulójában az MTK Budapest az újonc Gyirmót otthonába látogatott. A győriek, történetük első NB I-es mérkőzésén 2-2-es döntetlent játszottak a szintén frissen feljutott Mezőkövesddel, míg a kék-fehérek a Vasas ellen szenvedtek vereséget a nyitófordulóban.

Teodoru Vaszilisz Torghelle Sándorra eltiltás, Darko Nikacsra és Myke Bouard Ramosra sérülés miatt nem számíthatott.

Először a nyolcadik percben került közel a gólszerzéshez az MTK Budapest. Hrepka iramodott meg középen, kitolta a labdát a bal szélen előretörő Szatmárinak, aki a kapu elé ívelte azt, ám Korozmán öt méterről fölé-mellé fejelt.

Két perccel később ismét Szatmári beadását követően veszélyeztetett a középen érkező Korozmán Kevin, ám csak becsúszva tudta ellőni a labdát, amely nem sokkal ugyan, de mellé ment.

Negyedóra játék után, bal oldali szabadrúgást követően Lengyel Dániel ütötte kézzel a labdát Hegedüs kapujába, ám az alapvonali játékvezető résen volt, és Erdős József sárga lappal jutalmazta a gyirmótit.

Nem sokkal később le kellett cserélni a vállsérülést szenvedő Vass Patrikot, akit Völgyi Dániel váltott.

A kék-fehéreken nyoma sem volt a csütörtöki Európa-liga meccs okozta fáradtságnak, többnyire Teodoru Vaszilisz fiainak akarta érvényesült.

A félidő derekán ismét Korozmán kapott labdát 20 méterre Sebők Zsolt kapujától, ám lapos lövése – ha nem is sokkal de –‚ elkerülte azt.

A 35. percben gyirmóti szöglet szállt át a hosszúra, ahol Lázár Patrik fejelt kapura, közvetlen közelről, de Hegedüs Lajos bravúrral kipiszkálta a labdát a ficakból.

Az első játékrész utolsó percében Gera bombázott 16 méterről a hazaiak kapujára, ám életerős lövése elkerülte azt, 0-0-s állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok.

Az 52. percben Sallói Dániel szemet gyönyörködtető szóló végén ugratta ki Simon Andrást, aki egy az egyben vihette Hegedüsre a labdát, azonban a kék-fehérek kapusa bravúrral hárított.

Tíz perccel később Hegedüs mozdult ki rosszul a beadással felérő bedobásra, így Nagy Olivérhez került a labda, ám a gyirmóti játékos háttal a kapunak fölé húzta azt.

Teodoru Vaszilisz ekkor változtatott először, Szatmári István helyett Vogyicska Bálint lépett pályára. Be is jött Ciki bá' húzása, a kék-fehérek beszorították ellenfelüket.

A 66. percben Gera vállalkozott lövésre húszról, ám Sebők a kapu mellé tudta tolni a szélső próbálkozását.

A szögletet követően Korozmán lőtt 18 méterről, Sebők azonban hárítani tudott. A kipattanóra Hrepka csapott le, ám az ő próbálkozását is védeni tudta a rutinos kapust.

A 70. percben Gerát váltotta Varga Szabolcs. Pár másodperccel később Simon András vehette le a labdát az ötös sarkán, fordulásból lőtt, ám pontatlan volt.

A 72. percben remek kombináció végén Kanta játszott Vadnaihoz, ám a balhátvéd lövését ki tudta ütni Sebők.

A 85. percben Vogyicska vitte keresztbe a labdát a tizenhatos vonalán, a bal szélen álló Korozmánhoz játszott, aki éles szögből centikkel tekert a hosszú alsó mellé.

A rendes játékidő utolsó percében Kiss Máté hosszú ívelését követően Máté János fejelhetett öt méterről, de elhibázta a kaput, így gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó.

A vezetőedzők értékelése.

Urbányi István: – A 15. percben Vass Patrik kiválásával válaszút elé került a csapat, mivel az volt a terv, hogy a középpályán masszívak és zártak leszünk, hogy az MTK egyik legerősebb csapatrészét kontrolláljuk. Végül azért döntöttem Völgyi Dániel mellett, mert ő a pontrúgásoknál hasznos lehet. Ha a támadóink magabiztosabbak, feltehettük volna az i-re a pontot.

Teodoru Vaszilisz: – Nagyon jó iramú mérkőzés volt, mindkét csapatnak meg kellett küzdenie az időjárással és egymással is. Vállaltuk a nyílt támadófutballt, még úgy is, hogy tudtuk, a Gyirmót kontrából veszélyeztethet, és veszélyeztetett is. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink, azok is kimaradtak, így igazságos a döntetlen.

 
 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman