HÍREK

Gyémántcsiszoló

2015-03-02

Gyémántcsiszoló

Fontos győzelemmel kezdte a - már decemberben megnyitott - tavaszt az MTK Budapest, az OTP Bank Ligában. Sikerült elválasztani a magtól az ocsút. A legyőzött Paks hátránya tizenegy pontra nőtt, az ugyancsak pontokat vesztő Újpesttel egyetemben. A bajnokság hatvan százaléka után, öt csapat maradt versenyben az érmekért.

E két csapat, alighanem kiszállt versenyfutásból, miként a Győrnek sem sikerült megkezdenie a felzárkózást. A Kecskeméttel és a Puskás Akadémiával kiegészülve öten alkotják a bajnokság középmezőnyét. A következő hat együttes a bentmaradásért küzd. Megjósolhatatlan a végső sorrend. Pillanatnyilag a Nyíregyháza esélyei tetszenek a legjobbnak. Előnyük azonban elherdálható.

Bennünket jobban izgat az élmezőny. Ugyan, csupán hat pont a bevezetőben citált két gárda hátránya a dobogós státuszhoz képest, ám ott a Bajnokok Ligája-selejtező okozta mizériát követően szárnyaló Debrecen, és a Fehérvár szintűre erősített Ferencváros áll. Aligha érhetik őket utol a középmezőny tagjai. És akkor még ott van köztük a Diósgyőr.

No, meg az MTK Budapest! Látszik, miért volt fontos megverni a Paksot. A Ferencváros és a Debrecen nyomulni fog. A Videoton az, ami. A következő három forduló sokat mutat majd az erőviszonyokról. Idegen idegenben következik a kiismerhetetlen, de verhető Honvéd. Hazai idegenben a listavezető, majd idegen idegenben a Ferencváros.

A Videoton, a Debrecen és a Ferencváros aligha száll ki az éremharcból, a Diósgyőrnek nehezebb időszaka jön. Jó lenne, a bajnokság hetven százaléka után is – pár pont előnnyel – a második helyen híreskedni!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman