HÍREK

Gól nélküli döntetlen Pakson (GALÉRIA)

2016-09-24

Gól nélküli döntetlen Pakson (GALÉRIA)

Nem bírtak egymással a felek.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

Paksi FC – MTK Budapest 0-0

Paksi Stadion, 552 néző

Vezette: Vad II. István (Lémon, Huszár, Kóbor, Bognár, Kulcsár)

Paksi FC: Kemenes – Kulcsár, Szabó, Gévay, Kovács – Haraszti, Papp, Koltai (Vernes 58.), Bertus, Bartha – Hahn

Vezetőedző: Csertői Aurél

MTK Budapest: Petkovics – Poór, Grgics, Vukmir, Vadnai – Vass Á., Kanta, Borbély – Okuka (Ramos 64.), Torghelle, Vogyicska (Katona 91.)

Vezetőedző: Teodoru Vaszilisz

A hazaiak kezdték élénkebben a mérkőzést, de az első helyzetet ők is csak a 9. percben tudták kialakítani, amikor Bertus beadására Haraszti érkezett a rövidre, de próbálkozását Petkovics könnyűszerrel hárította. Három perccel később Bertus veszélyeztetett 21 méterről, de lövése fél méterrel mellé szállt.

A 20. percben újra a vendéglátók kerültek helyzetbe, de Bertus tíz méterről megeresztett ballábas lövésére óriási bravúrral leért Petkovics. Öt perccel később a montenegrói kapusnak ismét védenie kellett, amikor Hahn szöglet után fejelt.

A 29. percig kellett várni az első igazi kék-fehér helyzetre: Kanta adta be a labdát szabadrúgásból, Poór fejese pedig a kapufán csattant. Ez egyben a játékrész utolsó valamirevaló sansza volt, így gólnélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidő elejét inkább mezőnyjáték dominálta és nagy helyzetekig nem jutottak el a csapatok. Vendégrészről egy Vogyicska próbálkozást és egy Torghelle fejest lehetett feljegyezni, de egyik sem okozott gondot Kemenesnek.

A 70. percben aztán már igazi lehetőséget sikerült kialakítani: Torghelle fejelt a keresztlécre, jobb oldali beadást követően, a kipattanót pedig az Okuka helyett csereként beállt Ramos rúgta közvetlen közelről a hazai kapusba. Öt perccel később Bertus lőhetett 22 méterről, de kísérlete ismét kaput tévesztett.

A hajrában mindkét csapat próbálkozott, de a kapu előtt igazi veszélyt nem alakítottak ki, így a vége 0-0 lett.

Csertői Aurél:Az első félidőben meddő mezőnyfölényünk volt, a másodikban pedig a támadójátékunkban nem volt annyi átütőerő, hogy nyomást gyakoroljunk az ellenfélre. Többet kellett volna változtatni és agresszívabb futballra lett volna szükség.

Teodoru Vaszilisz:Úgy gondolom, igazságos eredmény született, bár nekünk voltak nagyobb helyzeteink. Az első félidőben a Paks volt mezőnyfölényben, a másodikban viszont inkább nekünk állt a zászló. Sajnos a nagy helyzeteinket ezúttal nem tudtuk kihasználni. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman