HÍREK

Felcsúton kezd az MTK

2015-06-26

Felcsúton kezd az MTK

Elkészült az OTP Bank Liga 2015-16-os kiírásának sorsolása. Felcsúton kezd az MTK Budapest, majd a Budapest Honvéd következik. Utána jó nagy utazás Szombathelyre, majd négy pesti hétvége sorakozik. Sorrendben a Diósgyőr, a Ferencváros, a Vasas és a Debrecen

A július harmadik hétvégéjén rajtoló új idényben három teljes, azaz 11 fordulóból álló kört játszanak a csapatok, összesen 33 fordulót. A tavaszi harmadik körben a 2014–2015-ös idény első hat helyezettje hat, a többi csapat öt mérkőzést játszik hazai pályán. Csütörtökön a teljes évad, vagyis mindhárom kör sorsolását megtartotta az MLSZ.

Jó pár szempontot kellett figyelembe venniük a bizottság tagjainak. Az MTK Budapest kérte, hogy a teljes idényben a Budapest Honvéd és a Vasas is ellentétes sorsolást kapjon.

A székesfehérvári Sóstói Stadion rekonstrukciója jövő év elején kezdődik, ezért a bajnok Videoton FC ősszel még a saját arénájában játszik, tavasztól azonban Felcsúton rendezi a mérkőzéseit, tehát e két klub pályaválasztása is ellentétes.

Az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadion és a békéscsabai létesítmény csak feltételek megvalósulása mellett alkalmas élvonalbeli találkozó rendezésére. A Vasas az újpesti Szusza Ferenc Stadiont, az Előre pedig a kecskeméti Széktói Stadiont jelölte meg tartalék helyszínként. A Vasas és az Újpest ellentétes sorsolást kaptak.

A hatóságokkal történt egyeztetés alapján folytatódik az a gyakorlat, hogy a Ferencváros és az Újpest, jellemzően nem egy időben játssza a bajnoki meccseit.

A Szusza Ferenc Stadion rekonstrukciós munkálatai várhatóan október közepén kezdődnek el, ennek megfelelően az MLSZ arról kapott tájékoztatást, hogy az Újpest FC a sorsolást követően a pályaválasztói jog felcserélését kezdeményezi az őszi szezon második felére.

A pontos pályaválasztói jogokról június 29-ig egyezkedhetnek a csapatok, tehát a hivatalos menetrend csak a jövő hétre alakul ki.

A pályaválasztói jogok cserélését a pályafelújítások is befolyásolják, azt azonban még nem tudni, hogy az első fordulóra alkalmas lesz-e a feljutó Vasas pályája.

A televíziós közvetítések rendje a jövő hét második felére alakulhat ki.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman