HÍREK

Erőt kell meríteni a szombathelyi feltámadásból (GALÉRIA)

2015-08-06

Erőt kell meríteni a szombathelyi feltámadásból (GALÉRIA)

László Csaba mellett ezúttal Brockhauser István foglalt helyet a Diósgyőri VTK elleni mérkőzés előtt tartott - szokásos csütörtöki - sajtótájékoztatón, ahol szó volt a Haladás és a DVTK elleni mérkőzésről, valamint a sérültekről.

Elsőként Brockhauser István szólt Hegedüs Lajosról, akit a szurkolók a mérkőzése legjobbjának választottak a Haladás elleni döntetlent követően. Elmondta, hogy beszéltek Hegedüssel a szombathelyi mérkőzésről, és meglátszott a közös munka, hiszen a hálóőr rengeteg bravúros védést mutatott be. Elmondta, hogy az összes kapus rengeteget dolgozik, és pozitív a visszhangja a munkának. Arról is beszélt, hogy ha Hegedüs külföldre szeretne eljutni, akkor szezononként minimum tíz pontot kell szereznie a csapatnak, és ebből egy a Haladás ellen bejött, de kiemelte, hogy ez a csapat érdeme is volt.

Kitért a jövő nagy ígéretére, Demjén Patrikra is, aki az NB III-ban szereplő, második csapatnak állt a kapujában a szezonnyitó mérkőzésen. Három gólt kapott, de ezekről nem tehetett, ezeken kívül pedig nem sok dolga volt a fiatal kapusnak.

László Csaba elmondta, hogy a Haladás elleni második félidőre kell építkezni, amikor a csapat kétgólos hátrányból állt fel, és mentett pontot. Tudja, hogy a DVTK elleni mérkőzés nem lesz egyszerű, hiszen ismeri az ellenfelet, fizikálisan erős, jó csapatról van szó, akik szintén egy edzőváltáson estek át, és biztosan három pontért érkeznek az Illovszky Rudolf Stadionba. Meleg szavakkal beszélt kollégájáról, A DVTK vezetőedzőjéről, Bekő Balázsról, aki – szavai szerint – már Kecskeméten is megmutatta, hogy kiválóan érti a dolgát. 

A vezetőedző szót ejtett a hiányzókról is. Bakit emelte ki, aki combhajlító izomhúzódásából lábadozik, de már sokat javult. Deutsch Bence a hosszú kihagyást követően újra részt vehet az edzéseken, Poór Patrik pedig játékra kész. Mervó Bence még rehabilitációs munkát László szerint nagyon értékes, jó képességű, fiatal játékos, aki tökéletesen beleillik az MTK Budapest által képviselt értékrendszerbe. A vezetőedző tudja, hogy Mervó szándékai között szerepel a külföldi szerződés, és ebben az MTK Budapest tökéletes partner.

László Csaba beszélt az átigazolásokról is. Nem zárta ki a további erősítések lehetőségét, vannak megfigyelt játékosok, azonban a kulcs, az MTK tradícióinak folytatása, és a fiatalok beépítése. Azonban ha adódik megfelelő lehetőség, akkor még lehet érkező, mindez természetesen a klub által biztosított anyagi kereteken belül.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman