HÍREK

Dráma: Büntetőkkel estünk ki a Magyar Kupából

2020-05-26

Dráma: Büntetőkkel estünk ki a Magyar Kupából

Úgy búcsúztunk a sorozattól, hogy egy gólt sem kaptunk.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

Budapest Honvéd–MTK Budapest 0-0 (0-0) büntetőkkel 5-4

Budapest, Puskás Ferenc Stadion

Vezette: Solymosi Péter (Becséri, Kóbor, Garai, Farkas, Andó-Szabó)

Sárga lap: George (8.), Mezgrani (43.), Szendrei (104.)

Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Lovrics, Batik, Uzoma – Gazdag, Nagy, Hidi, Lanzafame (Kamber, 80.), Kesztyűs (Kukocs, 90.) – George (László, 55., helyette Moutari, 90.)

Vezetőedző: Pisont István

MTK Budapest: Varga – Fülöp (Baki, 95.), Pintér, Varju, Katona – Mezei (Nagy, 95.), Cseke, Palincsár (Bognár, 54.) – Prosser, Lencse (Bíró, 74.), Schön (Gera, 74.)

Vezetőedző: Michael Boris

Labdarúgócsapatunk kedden a Puskás Ferenc Stadionban, a Honvéd ellen lépett pályára a Magyar Kupa elődöntő visszavágóján. A párharc első mérkőzése 0-0-s döntetlennel ért véget, hiába dolgoztunk ki több helyzetet, mint ellenfelünk. Egyesületünk legutóbb 2012-ben jutott be a kupafináléba.

Az első kapura lövés Prosser nevéhez fűződött, középre tartó szabadrúgása nem okozott gondot Tujvelnek. A 8. percben szép ellentámadást vezetett a Honvéd, George próbálta lefutni Varjut, majd elesett, amikor védőnk becsúszott, a támadó sárga lapot kapott műesésért. Öt perccel később Palincsár jobbról, élesen belőtt labdája riogatta a hazaiakat, de nem érkezett rá senki, majd Mezei lövése kerülte el picivel a kaput.

A 20. percben megint mi jutottunk el a Honvéd kapujáig: Prosser szögletét Cseke bombázta kapásból a kapura, picit ment fölé a játékszer. Az ivószünet előtt Lanzafame lódult meg a jobb oldalon, emelését Varga könnyedén szedte le.

Az első nagyobb Honvéd lehetőségig majdnem fél órát kellett várni: Gazdag beadását tolta meg George, de kisodródott, ezért nem tudta befejezni az akciót. A 35. percben ismét rajtunk volt a sor: a bal oldalon Mezeitől kapta meg a labdát Katona, aki szép csellel játszotta tisztára magát a tizenhatoson belül, Tujvel óriási bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy ne kerüljünk előnybe.

A 41. percben szabadrúgást követően ugyan gólt fejelt Lanzafame, les miatt érvénytelenítette a találatot a játékvezető, az első félidőben így nem esett gól.

A második játékrészt Lanzafame helyzete nyitotta, de szerencsére 11 méterről nem találta el a kaput az olasz támadó. Ezután Lencse esett el kétszer is a hazai tizenhatoson belül, Solymosi sípja mindkét alkalommal néma maradt, majd Hidi lövésénél kellett Vargának észnél lennie.

A 65. percben Fülöp átadása után Prosser lőhetett, megint Tujvel hárítása húzta ki a Honvédot a csávából, aztán jött az újabb ivószünet. 15 perccel a vége előtt Bognár kínálta meg a kaput távolról, kiütötte a játékszert a Honvéd kapusa.

A hajrában átadta az irányítást a Honvéd, inkább kontrákra törekedtek a vendéglátók: Pisont István Kambert cserélte be Lanzafame helyett.

A 85. percben eldönthettük volna a párharcot, de megint túljárt az eszünkön Tujvel: Bíró a jobb szélről centerezett Prossernek, de a kapus levarázsolta a lábáról a labdát. A rendes játékidő végén újra Prosser kínálta meg Tujvelt, aki szögletre védett. A rendes játékidőben nem esett gól, jöhetett a hosszabbítás.

Négy perccel az újrakezdés után Gazdag került a védőink mögé, ziccerét megfogta Varga. A ráadás első félidejének 8. percében Baki remek emelése után Prosser rúghatott volna gólt, Tujvel jól zárta a szöget.

 

A térfélcsere után Varga mutatott be szép védést, amikor Moutari lőtt kiszorított pozícióból, majd Katona cselezte be magát a tizenhatoson belül az alapvonalig, az utolsó pillanatban tisztázott a hazai hátvédsor. Az utolsókig küzdöttek a játékosok: előbb Katona görcsölt be, majd Uzoma ütközött Bakival, előbbit kellett ápolni. Nem született döntés a hosszabbításban sem, jöhettek a tizenegyesek.

Kanta kezdte, ám büntetőjét hárította Tujvel, majd Lovrics magabiztosan lőtt a kapuba. Pintér, Szendrei, Prosser, Moutari, majd Bognár sem hibázott. Ezt követően, a negyedik körben Uzoma kapufát lőtt, 3-3-nál jött a hirtelen halál. Cseke és Kukocs is belőtte a sajátját, Gera azonban fölé lőtte a büntetőt, Hidi pedig továbbrúgta a Honvédot.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman