HÍREK

Costantino: "Tudatosan választottuk most ezt a taktikát"

2021-08-07

Costantino: "Tudatosan választottuk most ezt a taktikát"

Vezetőedzőnk így értékelt a sajtótájékoztatón a Bp. Honvéd elleni találkozót követően.

Giovanni Costantino: - Nagyon türelmesen kellett játszanunk, mert a Honvéd veszélyes csapat. Figyelni kellett arra, hogy lezárjuk a területeket, ne tudjanak mögénk kerülni, ezért most azt a taktikát választottuk, hogy időnként átadtuk nekik a kezdeményezést. Ez jól működött, hiszen voltak kontráink, az első félidőben talán növelhettük is volna még az előnyünket. Hátul viszont szervezettek voltunk, taktikusan játszottunk, érzésem szerint megérdemelten nyertünk. Az első fordulóban többször is esélyt kínáltunk kontrára az ellenfélnek, most ezt szerettük volna kiküszöbölni, ezért játszottunk most mást. Támadásban most egy picit türelmesebbek voltunk, mint legutóbb. A Honvéd kerete nagyon erős, hiába kezdtek rosszul, de a dobogóra is esélyesek lehetnek, ezért van nagy értéke ennek a 3 pontnak. Természetesen cél, hogy folyamatosan fejlődjünk, a stílusunkat is szeretnénk tökéletesíteni, de mentálisan is erősnek kell lennünk, hiszen sok a fiatal a keretben, akik közül ezúttal többen lehetőséget is kaptak. A cél az, hogy ne legyen hullámzó a csapat teljesítménye, hanem a stabilitás jellemezzen minket.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman