HÍREK
BEMUTATJUK VASÁRNAPI ELLENFELÜNKET: AMIT A HALADÁSRÓL TUDNI KELL
2019-11-02
Csapatunk a Merkantil Bank Liga 15. fordulójában vasárnap 17 órától a vasi gárdát fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
A JELEN:
A Szombathelyi Haladás a legutóbbi bajnokságban csapatunkkal együtt búcsúzott az NB I mezőnyétől. Így a 2019-2020-as szezonban az NB II-ben, a Merkantil Bank Ligában küzdenek a vasiak is - egyelőre kevés sikerrel.
Az idei pontvadászatban a 13. forduló után a 18., kieső helyen állnak 12 ponttal - 2 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség a mérlegük. A találkozókon 16 gólt lőttek, és 20-at kaptak.
A szombathelyiek vezetőedzője a legutóbbi fordulóig Supka Attila volt, akivel a hét elején a gárda eredménytelensége miatt szerződést bontottak. A csapat felkészítésével, az edzések irányításával ideiglenesen újra Desits Szilárdot, az eddigi pályaedzőt bízták meg.
A vasiak keretében sok játékos rendelkezik élvonalbeli rutinnal, többek között a két kapus, Rózsa Dániel és Gyurján Márton, a mezőnyjátékosok közül pedig Gaál Bálint, Jagodics Márk, Németh Milán, Németh Márió, Jancsó András és Medgyes Zoltán.
Csapatunk a Szombathelyi Haladással eddig csak az NB I-ben találkozott:
A két együttes 1936. szeptember 13-án játszott egymással először, akkor a Hungária körúton csapatunk 5-0-ra győzött. Az ötvenedik mérkőzést 1975. november 29-én Szombathelyen 3-1-re a Haladás nyerte. A 75. összecsapás 1992. március 8-án Budapesten 1-1-re végződött. A 100. találkozó nem hozott sikert csapatunknak, a vasiak a Hungária körúton 1-0-ra győztek. A két gárda eddigi utolsó első osztályú, "viharos" előéletű mérkőzését egy, betegségek miatt felforgatott összeállítású MTK ellen a Haladás nyerte 1-0-ra:
OTP Bank Liga, NB I 2018-2019, 28. forduló, 2019. április 13. - Szombathely, Haladás Sportkomplexum - játékvezető: Szőts Gergely - 3.440 néző
MTK Budapest: Horváth László - Katona Máté, Balogh Béla, Vass Ádám, Gengeliczki Gergő - Pintér Ádám (Bognár István), Schön Szabolcs, Slobodan Mihajlovic (Kanta József) - Vogyicska Bálint, Yevhen Selin, Lencse László (Ulysse Diallo). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás.
A legnagyobb arányú győzelmet 1957. március 31-én érte el csapatunk, amikor Szombathelyen 8-1-re győzött Molnár János (4), Palotás Péter (2), Bödör László és Hidegkuti Nándor góljaival.
Volt egy tíz gólt hozó találkozó is: 1946 február 24-én, a Latorca utcai pályán (az MTK Stadion a második világháború miatt romokban hevert) együttesünk 6-4-re nyert.
Az összmérleg:
MTK Budapest - Szombathelyi Haladás
NB I:
113 51 28 34 209 - 143 181 (53 %)
- a megszerzett pontokat a ma használatos módon számoltuk.
A Szombathelyi Haladás labdarúgásának múltja:
A szombathelyi vasutasoknak már a múlt század elején megvolt a maguk Haladás Dal- és Önképzőköre, s ennek égisze alatt sportolgattak a tagok már 1919-ben. A kultúregyesület keretében alakult meg 1920-ban a sporttagozat. A sportolók hamarosan felvették a Szombathelyi Haladás Vasutas Dolgozók Sportegyesülete (SzHVDSE) nevet, a klub színének pedig a zöld-fehéret választották. Pályájuk már akkor is a Rohonci úton volt.
A labdarúgók 1919-1920-ban a Vidéki bajnokság Nyugati kerület, Szombathelyi alosztályában kezdték meg szereplésüket, s a nyolccsapatos mezőnyben a 6. helyen végeztek. Minden találkozót 1920 tavaszán játszottak le.
1926-ban, a profizmus bevezetését követően rögtön sikerült is megnyerni a Nyugat-magyarországi Alszövetség bajnokságát. A feljutásért országos körmérkőzésekre került sor, s egészen 1936-ig nem járt sikerrel a csapat. Ám ebben az esztendőben a Diósgyőri VTK-t Győrben legyőzte a Haladás, és ezzel az NB I-be került.
Az első találkozójuk a Hungária körúton volt 1936. augusztus 23-án, s a Nemzeti FC 5-1-re győzte le a vasiakat, akiknek az első NB I-es gólját Gazdag Gyula szerezte. A hazai bemutatkozás sem sikerült, a Kispest FC 9-4-re nyert Szombathelyen.
Egy szezont követően búcsúzott a Haladás, ahogy a következő évtizedekben még jó néhányszor (1941, 1943, 1960, 1963, 1972, 1979, 1990, 1992, 1994, 2000, 2002, 2004, 2019).
A Budapest-központú magyar futballban évtizedekig nagy szó volt, ha valamelyik vidéki együttes jól szerepelt. A Haladás két alkalommal, 1947-1948-ban (7. hely), és 1976-1977-ben (5. hely) érte el a „vidék legjobbja” címet.
1981-1982-ben a Közép-európai Kupában (Mitropa Kupa) volt érdekelt a Haladás. Milánóban 2–0, Szombathelyen pedig 1-0 arányban maradt alul az AC Milan gárdájával szemben.
1983-ban Magyar Olimpiai Válogatott néven szerepelve a Haladás megnyerte az Indiában megrendezett Nehru Kupát. A döntőben Kína válogatottján kerekedtek felül a vasiak 2-1-re.
2002-ben az újabb kiesést követően, Bíró Péter személyében új tulajdonos érkezett a klubhoz, ám az üzletember cserben hagyta a csapatot 2004 nyarán. A Lombard tulajdonosa elvitte a gárda élvonalbeli indulási jogát Pápára. Szombathelyen a semmiből kellett néhány nap alatt előteremteni az új klub alapjait. A Pápai ELC indulási jogát megvásárolva tudott Szombathelyi Haladás néven az NB II-ben elindulni a gárda.
A szombathelyi együttes 1919-es alapítása óta a 2008-2009-es idényben érte el legjobb bajnoki eredményét egy harmadik helyezéssel, ami ráadásul Európa Liga indulást is ért. Az első párharcban a kazah Irtysh Pavlodar gárdáján sikeresen túljutott, ám a második körben a svéd IF Elfsborg már elbúcsúztatta a vasi zöld-fehéreket.
2008-as feljutásuk után 11 bajnoki szezont játszottak egyhuzamban az NB I-ben a szombathelyiek, ám a legutóbbi bajnokságban csapatunkkal együtt búcsúzniuk kellett a legjobbak mezőnyétől.
Magyar Kupa győztes még nem volt a Haladás, bár háromszor is döntőbe jutott (1975, 1993, 2002) - de mindannyiszor alulmaradt ellenfeleivel (Újpest kétszer, Ferencváros) szemben.
A Haladásból ezidáig összesen tizenhat játékos szerepelt a magyar felnőtt válogatottban: Király Gábor (1998 és 2016 között száznyolc alkalommal lépett pályára a válogatottban, ami rekord) - aztán többek között Novák Dezső, Halmosi Zoltán, Kereki Zoltán, Bognár Zoltán, Illés Béla, Jagodics Zoltán, Halmosi Péter. A kapus Szarka Zoltán tagja volt az 1968-ban, Mexikóvárosban olimpiai bajnoki címet nyert együttesnek.
Egy érdekes adat a Szombathelyi Haladásról: az RSSSF, a labdarúgással kapcsolatos információkat, adatokat, statisztikákat gyűjtő szervezet szerint a vasi csapat a legnagyobb "ingázó" az első és másodosztály között: 15 feljutást és 14 kiesést számlál (ebben benne van a Lombard Haladás-Lombard Pápa „kavarodás” is). Az RSSSF szerint ez világcsúcs!
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
