HÍREK

Bemutatjuk szombati ellenfelünket: Amit a Paksi FC-ről tudni kell

2021-04-02

Bemutatjuk szombati ellenfelünket: Amit a Paksi FC-ről tudni kell

A három hét után folytatódó OTP Bank Liga 27. fordulójában a tabella negyedik helyén álló csapatunk a hetedik Paksi FC vendége lesz szombaton 14:45-kor.

Jelen:

A 2006-os feljutása óta sorozatban a 15. élvonalbeli szezonját teljesítő Paksi FC 26 fordulót követően hetedik helyen áll az OTP Bank Ligában. A tolnaiak kilenc győzelem és hét döntetlen mellett tíz alkalommal szenvedtek vereséget, így 34 ponttal állnak.

52 rúgott gól mellett ugyanennyit kaptak, így a gólkülönbségek nulla. Az FTC után ők szerezték a második legtöbb gólt a bajnokságban, viszont az ő védelmük kapitulált a legtöbbször az NB I-ben.

Az 52 szerzett találatukon tizenöt futballistájuk osztozik. A góllővőlistát vezető Hahn János 14 alkalommal köszönt be, őt követi Ádám Martin héttel, míg Bognár György hattal. Haraszti Zsolt háromszor volt eredményes, majd jönnek a kétgólosok, Böde Dániel, Gévay Zsolt, Nagy Richárd, Papp Kristóf, Sajbán Máté, Szabó János, Szakály Dénes és Szendrei Ákos. Rajtuk kívül egyszer talált be Balogh Balázs, Szélpál Norbert és Windecker József.

A paksiak nem kezdték jól a bajnokságot Osztermájer Gábor irányításával, az első négy fordulóban mindössze egy pontot gyűjtöttek. Az Újpest FC elleni hazai vereség (1-2) után döntetlent játszottak a MOL Fehérvár FC otthonában (1-1), majd következett a Mezőkövesd Zsóry FC (1-2) és az FTC elleni (0-5) vesztes mérkőzésen, igaz utóbbin foghíjas csapattal tudtak kiállni az együttest sújtó koronavírus-fertőzések miatt.

A rossz bajnoki rajt edzőváltást eredményezett, érkezett a kispadra Bognár György, aki a csapatunk elleni 4-0-ás győzelemmel debütált. Ezt követően a DVTK (2-1) és a ZTE FC (3-1) ellen is három pontot szereztek, majd a Budapest Honvéd ellen döntetlent (0-0) újabb két siker követte: Budafoki MTE (3-2) és Puskás Akadémia FC (6-2). A kisvárdai vereség (1-3) és az újpesti pontszerzés (1-1) után 2020 utolsó győzelmét aratta az együttes a MOL Fehérvár FC ellen (1-0). Az évet három vereséggel zárta a gárda, Mezőkövesden 4-3-ra, az FTC-től 3-1-re, míg csapatunktól szintén 3-1-re kapott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Így nyertünk hazai pályán a Paksi FC ellen:

Az új esztendőt a DVTK elleni három ponttal kezdték (2-1), 4-4-es döntetlent játszottak Zalaegerszegen, majd a Honvéd ellen is elcsíptek egy pontot (1-1). A BMTE elleni siker (4-1) után Felcsúton pont nélkül maradtak (2-3), majd a Kisvárda Master Good ellen eddig utolsó bajnoki győzelmüket aratták (3-0) február 21-én. A legutóbbi négy összecsapásunkon két pontot gyűjtöttek össze: 1-3 az Újpest FC, majd 2-2 a MOL Fehérvár FC és a Mezőkövesd Zsóry FC ellen, míg a válogatott szünet előtt a Groupama Arénában kaptak ki 5-2-re.

A téli átigazolási időszakban nem volt nagy játékosmozgás Pakson. Érkezett Vági András és kölcsönbe Tamás Olivér, míg Szabó Bálint Kaposvárról tért vissza. Távozott Kővári Róbert és az együttesnél kölcsönben szereplő Csősz Richárd.

A szombaton 14:45-kor kezdődő mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

A Paksi FC ellen csak az NB I-ben mérkőztünk:

A legfelső osztályban 27 mérkőzést játszott egymás ellen a két együttes.

Az első találkozón, 2006. szeptember 10-én a Hungária körúton 1-0-ra legyőztük a paksiakat. Garami József együttesének gólját Urbán Gábor lőtte. Csapatunkban pályára lépett Kanta József és Pintér Ádám is.

A 10. mérkőzésen 2011. május 21-én Budapesten az atomvárosiak 4-3-ra nyertek. Mindhárom gólunkat Tischler Patrik szerezte.

A 20. összecsapás 2016. szeptember 24-én Pakson 0-0-ra végződött. Gárdánk kispadján ekkor Teodoru Vaszilisz ült.

A 25. találkozón, 2019. április 27-én a Duna-parti városban együttesünk 1-0-ra kikapott a hazaiaktól.

Az eddigi utolsó 27. összecsapáson, 2020. december 19-én zárt kapuk mögött az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 3-1-re legyőztük a paksi zöld-fehéreket.

Idegenben eddig 15-ször mérkőztünk a Paksi FC-vel - 4  győzelem, 5 döntetlen és 6 vereség a mérleg, 14 gólt szereztünk, és 22-t kaptunk. A legutóbbi három paksi találkozót elveszítettük, sőt, gólt sem értünk el. Az atomvárosban utoljára 2017. május 27-én lőttünk gólt, ekkor Hrepka Ádám talált a hazaiak kapujába.

Legutóbb szinte napra pontosan hét éve, 2014. április 5-én nyertünk Pakson, Garami József gárdája Vass Patrik és Torghelle Sándor (2) góljaival diadalmaskodott. Érdekesség, hogy az akkor együttesünkben pályára lépő játékosok közül már csak Kanta József futballozik nálunk. Akkori kapusunk, Hegedüs Lajos pedig éppen a paksiakat erősíti.

A mérleg:

NB I:

27      11      7      9       35 - 36       40      (49 %)

(a ma használt bajnoki pontszámítás szerint).

A Paksi FC labdarúgásának múltja:

Az első írásos foci emlék 1912. augusztus 4-ről maradt fenn, amikor egy  paksi diákcsapat játszott a bölcskei diákokkal. Hamarosan megalakult a Paksi Atlétikai Sport Club, amelyen kívül még három labdarúgócsapat is működött kisebb-nagyobb sikerrel a kisvárosban.

A Paksi Sportegyesület 1952-es megalakulásáig folyamatosan megyei vagy nemzeti szintű bajnokságban játszottak a város együttesei. A PSE nevet többször is használták, de az akkori „viharos időkben" ez többször változott: Paksi Munkás Sport Club, Biritói Állami Gazdaság, Paksi Állami Gazdaság, Paksi Traktor.

1952. november 28-án alakult meg a Paksi Kinizsi Sportkör, melynek színe zöld-fehér lett.

Az 1954-1964 közötti években a labdarúgók a megyei bajnokság élmezőnyében szerepeltek. A 1960-as években már foglalkoztak helyi utánpótlással is, amely a későbbiekben megalapozta az 1970-es esztendők  felnőtt csapatát.

1966-ban felavatták az új, füves pályát, és az 500 nézőt befogadó fedett lelátót.

1970 tavaszán egyfordulós bajnokságot rendeztek az őszi-tavaszi rendszerre való átállás miatt, és ekkor megszületett a várva várt siker. A csapat megnyerte a bajnoki címet, majd ezt az eredményt megismételték az első őszi-tavaszi menetelés során is, így felkerültek az NB III-as mezőny Közép-csoportjába. Három harmadik vonalbeli esztendő következett, majd ismét a megyei bajnokságban játszott a PSE.

1976-ban újra megnyerték a megyei bajnokságot, ezzel ismét jogot szerezve az NB III-as szereplésre.

1984-től egy hosszabb NB III-as széria következett. 1987-1988-ban egy csoportba került a két paksi gárda, a PSE és az ASE. Megkezdődött a városi rangadók sora, amely váltakozó sikerekkel számtalan nagy csatát hozott. Az ebben a szezonban elért harmadik hely arra jogosította a PSE-t, hogy osztályozót játszhattak az NB II-be való feljutásért. Ez sajnos nem sikerült. Az 1989-1990-es bajnokságot azonban megnyerték, de csak "átszállót" tudtak váltani az NB II-be. 1990-1991-ben újabb bajnoki győzelem, ám az anyagiak hiánya miatt maradt ismét a harmadik vonal.

A két paksi egyesület vezetői 1993. július 1-jén aláírták a közös labdarúgó-szakosztály működtetéséről szóló megállapodást. A volt ASE labdarúgókra épült csapat továbbra is az NB II-ben játszott, míg a volt megyei csapat tartalék együttesként szerepelt.

A 2004-2005-ös idényben ezüstérmet, majd 2005-2006-ban aranyérmet nyert az együttes, ezzel kiharcolta a jogot a legmagasabb osztályban való indulásra.

Az első szezon a magyar élvonalban a 2006-2007-es volt, s tizenegyedik lett a gárda.

A 2010-2011-es szezonban a bajnokság második helyén végzett az együttes, ami Európa Liga indulási jogot jelentett.

Ha a közelmúlt esztendőire visszatekintünk, többnyire a középmezőnyben végeztek a zöld-fehérek, bár a legutóbbi bajnokságban csak az utolsó fordulóban, nem kis szerencsével sikerült bennmaradniuk.

A legtöbb mérkőzést Bartha László (272) és Szabó János (256) játszotta a paksiaknál.

A házi góllövőlista élén Bartha László (51), Tököli Attila (48) és Böde Dániel (46) áll.

A Paksi FC kispadján Csertői Aurél (175) ült a legtöbbször, őt Gellei Imre (72) és Kiss Károly (69)  követi.

Eddigi történelme során egy alkalommal ezüstérmes lett a  gárda (2010-2011), s kétszer az 5. helyen végzett.

Az idei a 119. bajnokság a magyar futball első osztályában. A 108 gárdát "felvonultató" örökranglistán a Paksi FC a 29. helyet foglalja el, a tolnaiak a 15. szezonjukat töltik az NB I-ben. Közvetlenül a Siófok, a BTC, a Dunaújváros (20), Magyar AC (17) és a Kaposvár (16) előzi meg őket, s a Gamma FC, a Vác (14), a Bocskai FC, a Budapesti AK, a Nyíregyháza Spartacus és aTerézvárosi TC (13) követi az atomvárosiakat. Az "örökranglista" dobogóján az FTC (116), az Újpest FC (114) és csapatunk (108) áll.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-04-18 15:15 Pancho Aréna

PUSKÁS AKADÉMIA FC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman