HÍREK

Balszerencsés vereségeket hozott 13-a

2015-10-14

Balszerencsés vereségeket hozott 13-a

Az MTK Budapest több játékosa is pályára lépett az U18-as és U19-es válogatottak mérkőzésein, kedden.

Az mlsz.hu tájékoztatása szerint, U18-as válogatottunk a második félidőben nagy fölényben játszott a Montenegró elleni felkészülési mérkőzésen Telkiben, de a találkozót végül a vendégek nyerték meg. Montenegró a hajrához közeledve labdaeladásból indított kontra végén büntetőt harcolt ki, amelyet értékesített, és ezzel 1-0-ra megnyerte a mérkőzést. 

Magyarország – Montenegró 0-1 (0-0)

Magyarország: Vajda Dániel – Szilágyi Zoltán, Tóth Dávid (Nagy Ronald, 60.), SZALAI ANDRÁS, NAGY ZSOMBOR – Bodrogi János (Tóth Keve, 46.), BAYER BENCE – Tömösvári Bálint (Kamarás György, 60.), TAKÁCS ROLAND (Szőke Dániel, 46.), Herjeczki Kristóf (Kovács Dávid, 46.) – Dragóner Filip (Jelena Richárd, 60.).

(Az MTK Budapest játékosai csupa nagybetűvel szerepelnek az összeállításban)

Belvon Attila szövetségi edző, így értékelt a mérkőzés után:

– Olyan találkozón szenvedtünk vereséget, amelyen a második félidő alapján győznünk kellett volna. A montenegróiak kihasználták egyik lehetőségüket, mi pedig nem tudtunk gólt szerezni, hiába volt a meccs egyes periódusaiban egyértelmű mezőnyfölényünk. Felettébb bosszantó úgy elveszteni mérkőzést, hogy a kilencven perc alatt egyáltalán nem lehetett azt érezni, hogy az ellenfél jobb lett volna nálunk.

A magyar U19-es válogatott fordulatos mérkőzést játszott a szlovákok ellen, Lipóton. Bár jól teljesített a csapat, a vendégek a hajrában maguk javára fordították a találkozót.

A keddi, lipóti összecsapás kiegyenlített első negyedórájának végén a szlovákok, jobb oldali támadást követően szereztek gólt, Nikolas Spalek látványos megoldással, sarokkal továbbított a hálóba egy beadás után (0-1). A kapott találat nem fogta meg a magyarokat, többet birtokolták a labdát, veszélyes támadásokat vezettek, és ez a 30. percben megérdemelt egyenlítést hozott. Az MTK Budapestben futballozó Szatmári István 20 méteres lövését követően a szlovák kapus ugyan még bravúrral védett, de a kipattanót Popov Patrik a hálóba pofozta (1-1). A folytatásban is a hazaiak futballoztak veszélyesebben, és kevéssel a szünet után át is vették a vezetést. Nagy bedobás után ketten is megcsúsztatták a labdát, Popov pedig három méterről a hálóba fejelt (2-1). A második félidő derekáig magabiztosan őrizte a csapat az előnyt, de a hajrához közeledve egyre több hiba csúszott a játékba, amit a 78. percben kihasználták a vendégek, jobb oldali támadás végén lőttek szép gólt (2-2). A hajrában közel járt a harmadik gól megszerzéséhez Magyarország, de kimaradtak az adódó lehetőségek, és a 89. percben – védekezési hibából – visszavették a vezetést a vendégek. Eladott labdával törtek kapura, ziccerig játszották a helyzetet, és nem hibázták el a befejezést, beállítva a végeredményt (2-3). A két csapat csütörtökön Szencen méri össze újra az erejét. 

Magyarország – Szlovákia 2-3 (1-1)

Magyarország: DEMJÉN PATRIK – Szivacski Donát (Ayrton de Oliveira, 79.), Czingráber Máté, Lipcsei Ádám, Fodor Ákos (Tóth Bence, 73.) – VOGYICSKA BÁLINT (KATONA MÁTÉ, 79.), Pávkovics Bence (Rózsahegyi Dominik, 60.) – Murka Benedek (Szabó Bence, 46.), Korozmán Kevin, SZATMÁRI ISTVÁN – Popov Patrik (Demeter Nándor, 79.).

(Az MTK Budapest játékosai csupa nagybetűvel szerepelnek az összeállításban)

Németh Antal szövetségi edző, így értékelt a mérkőzés után az mlsz.hu-nak:

– A kapott gólokat komoly egyéni hibák előzték meg, ezért nem tudott győzelemmé érni a játékosok befektetett munkája. Három kapott gól után általában nem lehet dicsérni a csapat teljesítményét, de ezúttal azt is ki kell emelni, hogy hetven percen keresztül nem lehetett panasz a játékunkra, a végig nagy tempójú találkozó hosszabb periódusaiban is sikerült  komoly mezőnyfölényben futballoznunk, miközben formás támadásokat vezettünk, helyzeteket dolgoztunk ki. Sajnos nem bírtuk végig a nagyon magas iramú játékot, az utolsó húsz percben koncentrációs problémáink adódtak, a szlovákok pedig kihasználták hibáinkat, és megnyerték a mérkőzést.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman