HÍREK

Az utolsó Örökrangadó albérletben

2016-09-09

Az utolsó Örökrangadó albérletben

Szombat este rendezik a 210. MTK Budapest – FTC mérkőzést, amelynek ezúttal a Dunaferr Aréna ad otthont.

Nem ez az első alkalom, hogy ideiglenes albérletben méri össze erejét az MTK Budapest és a Ferencváros: a közelmúltban rendeztek már Örökrangadót a Puskás Ferenc Stadionban, az ETO Parkban, a Budapest Honvéd vagy épp a Vasas otthonában is.

Az eddig 209 mérkőzésből 86-szor az FTC, 79-szer pedig a kék-fehérek szurkolói örülhettek, és így már nem is nehéz kiszámolni, hogy 49 alkalommal ért véget pontosztozkodással a fővárosi derbi. A legutóbbi találkozót 2016. április 16-án rendezték a Groupama Arénában: a jó iramú meccsen Kanta József találatával az MTK Budapest szerzett vezetést, ezt követően a zöld-fehérek fordítani tudtak, de a 77. percben csereként beálló Torghelle Sándor egyenlített, így Teodoru Vaszilisz együttese egy ponttal távozhatott a IX. kerületből.

Az idei szezont a bajnoki címvédő Ferencváros kezdte jobban, Thomas Doll fiai hét fordulót követően a második helyen állnak, egyedül a Vasas gyűjtött több pontot a zöld-fehéreknél. Az MTK Budapest kicsit beragadt a rajtnál, de az utóbbi pár meccsen már kilábalni látszott a gödörből: a kék-fehérek pontot raboltak a Nagyerdei Stadionból, legyőzték a tavalyi ezüstérmes Videotont, és döntetlent játszottak az Újpest ideiglenes otthonában. 

Az első pár fordulóban számos sérülés nehezítette Teodoru Vaszilisz dolgát, ám most úgy tűnik, javul a helyzet az MTK Budapest háza táján.

Borbély Bálint a napokban tér vissza részleges bokaszalag-szakadás után, de a többiek már teljes értékű munkát végeznek – mesélte Ciki bá'. – Okuka, Ramos, Baki és Gera is együtt készülhet a többiekkel, így az edzésrutinjuk lassan visszatér, csak a mérkőzések iramába kell visszarázódjanak majd a többet kihagyók.

A Ferencváros ellen debütálhat az MTK Budapest színeiben a montenegrói válogatott Danijel Petkovics, akinek Frederico Groppionival kell megküzdenie Hegedüs Lajos megüresedett helyéért. 

A szombati mérkőzést Karakó Ferenc vezeti, segítői Erős Gábor, Szalai Dániel és Kormányos II. Gábor lesznek. 

2016. szeptember 10. 20:30 MTK Budapest – Ferencvárosi TC; OTP Bank Liga mérkőzés, Dunaferr Aréna 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman