HÍREK

A ZTE FC ellen vívjuk az idei első hazai bajnokinkat - Bemutatjuk pénteki ellenfelünket

2022-02-04

A ZTE FC ellen vívjuk az idei első hazai bajnokinkat - Bemutatjuk pénteki ellenfelünket

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában együttesünk a zalai gárda ellen lép pályára pénteken 20 órakor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Jelen:

Jegyinformációk ITT!

2022-ben az első hazai bajnoki mérkőzését az ZTE FC ellen vívja csapatunk az OTP Bank Ligában. A zalaegerszegi együttes 18 forduló alatt 23 pontot gyűjtöttek, mellyel a hetedik helyen állnak az NB I-ben. Hazai környezetben 14, míg idegenben 9 pontot szereztek.

Waltner Róbert együttese hat győzelem és öt döntetlen mellett hétszer szenvedett vereséget. Eddigi mérkőzéseiken 27 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába, míg az ő kapujukat harminchatszor vették be. Előbbi mutató a holtversenyben a Puskás Akadémia FC-vel a hatodik legjobb mutató az NB I-ben, míg utóbbi a Paksi FC mögött a második legrosszabb.

A ZTE az első “tavaszi” fordulóban a Paks vendége volt, és bár kétszer is egyenlíteni tudtak, végül 3-2-es vereséget szenvedtek.

A zalaiak házi góllövőlistáját Koszt Márk vezeti 9 találattal, őt követi Nikola Serafimov néggyel, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán Zimonyi Dávid áll hárommal. Rajtuk kívül Skribek Alen, Josip Spoljaric és Meshack Ubochioma kétszer, míg Babati Benjamin, Preslav Borukov, Eros Grezda, Zoran Lesjak és Emir Halilovic egyszer volt eredményes. Igaz, az említett játékosok közül Skribek, Babati és Borukov már nem tagja a keretnek.

A téli átigazolási időszakban Mocsi Attila érkezett Szombathelyről, míg kölcsönbe került a klubhoz Halmai Ádám (MOL Fehérvár FC), Sime Grzan (NK Osijek), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia FC), Mihael Rebernik (NK Nafta Lendva) és Zsóri Dániel (MOL Fehérvár FC). Szalay Szabolcs pedig tiszakécskei kölcsönjátéka után tért vissza.

Távozott az együttestől Babati Benjamin (Mezőkövesd Zsóry FC), Bakary Nimaga (szabadon igazolható) és Beke Péter (Budafoki MTE), Németh Dániel a szlovén NK Nafta Lendva együtteséhez került kölcsönbe, míg kölcsönjátéka után visszakerült Felcsútra Skribek Alen.

Waltner Róbert gárdája már nincs versenyben a MOL Magyar Kupában, miután a Vác FC kiejtését követően a Budapest Honvéd búcsúztatta őket a sorozattól.

A pénteki mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport. A 20 órakor kezdődő összecsapás előtt két órával emléktábla-avatásra kerül sor az Új Hidegkuti Nándor Stadion 1-es kapujánál (a Hungária körút felőli oldalon).

Ennek apropója, hogy a lengyel válogatott (Magyarország ellen) majdnem pontosan 100 éve, 1921. december 18-án játszotta története első hivatalos mérkőzését, melynek helyszíne a Hungária körúti stadion volt. Lengyelország szövetségi kapitánya az MTK bajnok labdarúgója, Pozsonyi Imre (1882-1963) volt. Az emléktáblát a mérkőzés, valamint Pozsonyi Imre emlékére közösen állítja az MLSZ, az MTK Budapest, a Magyar Sportújságírók Szövetsége, Kisbér városa, valamint a Lengyel Labdarúgó Szövetség.

A Zalaegerszegi TE FC ellen nem csak az NB I-ben, hanem az NB II-ben is mérkőztünk:

Az NB I-ben 74 mérkőzést vívott egymás ellen a két együttes. 32 alkalommal csapatunk diadalmaskodott, tizenötször döntetlen született, míg huszonhétszer a zalaiak örülhettek.

Az első osztályban hazai pályán eddig 37-szer mérkőztünk a ZTE-vel, a mérleg 61 %-os - 20 győzelem, 8 döntetlen és 9 vereség, 64 gólt szereztünk, és 40-et kaptunk.

Eddig utolsó mérkőzésünket 2021. október 3-án a ZTE Arénában vívjuk a zalaiakkal, akik Koszta Márk duplájával 2-0-ra nyertek.

A mérleg:

NB I:
74      32      15      27       106 - 98        111      (50 %)

NB II:
 2        1        0        1           6 - 5             3       (50 %)

Összesen:
76      33      15      28       112 - 103       114      (50 %)

(a ma használt bajnoki pontszámítás szerint)

A Zalaegerszegi TE FC labdarúgásának több mint száz esztendős múltja:

A Zalaegerszegi TE (ZTE) 1920-ban alakult. Azonban a kutatások során kiderült, hogy a Zalaegerszegi Torna Egyletet hivatalosan nem is 1920-ban, hanem egy évvel később, 1921-ben alapították. A Zala Megyei Levéltárban ugyanis előkerült egy hitelesített jegyzőkönyv: „Felvétetett Zalaegerszegen, a Zalaegerszegi Torna Egylet 1921. november 23-án, az Ipartestület székházában tartott alakuló üléséről."

A csapat színe először fekete-fehér, majd zöld-fehér volt, a kék-fehér színösszeállítást az ötvenes évektől használják.

A klub megalakulása előtt Zalaegerszegen már 1912-ben bemutatkozott a futball, amikor egy helyi, alkalmi csapat a néhány tíz kilométerre lévő település, Vasvár ellen mérkőzött, és 4:2-re veszített.

A zalaegerszegi kereskedők önképző egylete által verbuvált ifjú játékosok a ma Horvátországhoz tartozó Csáktornya ellen is játszottak, s csupán egy góllal (2:1) maradtak alul. A feljegyzett, eredménytelenül végződött kísérletezések ellenére a játék továbbra is népszerű maradt, és alkalmi mérkőzések sorát játszották a Vizsla téren. Az első világháború évei alatt azonban ezek szüneteltek.

1920-ban a főleg a város kisiparosai, munkásai részvételével egy szakosztállyal megalakult a Zalaegerszegi Torna Egylet. Az alapítók a fekete-fehér színeket választották és létesítmény, valamint alapszabály nélkül működtek.

Az 1921. augusztus 20-án lejátszott barátságos mérkőzés előtt vonták meg a ZTE labdarúgóitól a ZSE pálya használati jogát. Emiatt a Szombathelyi AK első osztályú csapatát a Vizslaréten, a játékosok által előkészített pályán, fogadták. 2:1-es vereséget szenvedtek, de a játékteret  mintegy 2.000 néző állta körül.

A Nyugati Labdarúgó Alszövetség II. osztályában 1924-ben sikerrel kezdődött a ZTE bajnoki pályafutása, a Szombathely melletti Kámoni AC vendégeként.

A tíz évvel később elért bajnoki cím és osztályozó eredményeként az 1934-1935-ös bajnoki évet már a Nyugati Alszövetség I. osztályában kezdhették. Újoncként a hatodik helyen végeztek.

A második világháború utáni években egyre több helyi egyesület alakult, vagy folytatta működését. Nevük és támogatóik gyakran változtak, ezért egyik sem tudott igazán a város vezető sportegyesületévé válni. Az 1957 elején létrejött két klub, a Zalaegerszegi Dózsa és a Petőfi egyesülése rövid életűnek bizonyult, s néhány hónap után fel is bomlott. Júniusban a Petőfi és a Ruhagyár fúziójának eredményeként, 19 éves szünetet követően alakult újra a Zalaegerszegi Torna Egylet. A régi-új klub labdarúgócsapata a Nemzeti Bajnokság 57 másodosztályú klubjának egyikeként a Nyugati csoportban, 18 ellenféllel szemben kezdte meg bajnoki szereplését.

Az elkövetkezendő években a csapat szinte mindig a középmezőnyben végzett, egy erős középcsapat alakult ki Zalaegerszegen. 1968. november 24-én, Zalaegerszegen a ZTE 5:2 arányban legyőzte a Pécsi Ércbányászt és megnyerte a bajnokságot az NB II Nyugati csoportjában. Ezzel a sikerrel feljutott az NB I/B-be az akkor még zöld-fehér csapat. Az együttes törzsszurkolói az idegenbeli találkozókat amatőr közvetítésben, kihangosított telefonvonalon hallgathatták a város legendás Arany Bárány Szállodájának Télikertjében.

Az 1972-1973-as bajnokságban játszott először az NB I-ben a zalai együttes. Október 1-én a ZTE-stadionban, 20 ezer néző előtt a Szegedi EOL csapata ellen aratott 4:0-ás győzelem volt a gárda első sikere a legmagasabb osztályban. Szintén ezen találkozón született meg a ZTE első élvonalbeli találata Gáspár Gyula révén.

A zalai szurkolók nagy álma valóra vált, bajnoki találkozókon is megmérkőzhettek a szomszédvár, a Szombathelyi Haladás gárdájával.

A következő majd' két évtizedben rendre a bajnoki táblázat középső harmadában végzett a gárda. A fényesebb időszak Gellei Imre érkeztével következett. Ő 33 éves volt, amikor átvette a csapat irányítását. Vele kétszer is – 1985-ben valamint 1986-ban – a negyedik helyig jutottak.

1989-ben kiestek a legmagasabb osztályból. Másodszor 1992-ben búcsúztak, de 1994-ben újra a legjobbak közé jutottak.

A csapat attól fogva egészen 2012-ig folyamatosan az NB I-es mezőny tagja volt, s 2001-2002-ben Bozsik Péter irányításával bajnoki címet is nyertek.

A 2012-es kiesést követően hét évvel, 2019-ben sikerül újra feljutnia a ZTE-nek az élvonalba. 2019-2020-ban a tabella közepén, a 7. helyen végeztek, a legutóbbi bajnokságban pedig kilencedikek lettek.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman