HÍREK
A visszatérők
2017-06-20
![A visszatérők](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/1412/attachment1569492273.jpeg)
Több fiatal kölcsönjátékos is hazatér az MTK Budapest keretébe, így a következő szezontól már a kék-fehérek első csapatát erősíthetik.
Újra az MTK-ban védhet, ráadásul szerződést hosszabbított Demjén Patrik, az U21-es válogatott kapusa. A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia egykori növendéke a tavaszt a Dorogi FC-nél töltötte kölcsönben, melynek színeiben tizenkét mérkőzéséből hétszer megőrizte kapuját a góltól.
– Érdekes fél szezonon vagyok túl, de szerintem a végére belejöttem a felnőtt labdarúgásba. Sokkal nagyobb a felelősségtudatom, megtanultam, milyen magasabb színvonalon focizni, hiszen az NB II-ben sokkal erősebb a mezőny, mint az NB III-ban, ahol ezelőtt játszottam – mondta a 19 éves hálóőr.
Zalaegerszegről ketten is visszatérnek Deutsch Bence és Jakab Dávid személyében. Utóbbi 22 alkalommal kapott lehetőséget – ebből tizenhétszer kezdőként – a másodosztályban, és 6 gólt szerzett, míg előbbi szinte kihagyhatatlan volt a kezdőből, és 37 meccsen ötször talált be.
Feckzó Tamás számíthat jövőre a Kisvárdától hazaérkező Talabér Attilára is, aki az NB II egyik legjobb védelmét erősítette. A 21 éves középhátvéd 29 találkozón volt kezdő, így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Kisvárda dobogós helyen végezzen a pontvadászatban.
A felkészülés június 26-án kezdődik.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)