HÍREK

A változás szelével folytatódik az idegenbeli túra

2015-09-17

A változás szelével folytatódik az idegenbeli túra

OTP Bank Liga 9. forduló: Paksi FC-MTK Budapest

Debrecen után, Paksra látogat az MTK Budapest, az NB I 9. fordulójában, ám a két csapat egészen ellentétes előjelekkel várhatja a szombat esti találkozót. László Csaba már a hét első felében törhette a fejét, hogyan is készüljön az MTK Budapest a magyar bajnokság, következő fordulójára. Változásokra van kilátás!

Az előző fordulóban elszenvedett vereség alkalmával, a vezetőedző úgy fogalmazott, csapata, saját magát verte meg. A kék-fehérek jó formája szakadt meg, de a mutatott játék az elvesztett pontoknál is fájóbb volt.

Elnézve a Paksi FC formáját, különös tekintettel az előző fordulóbéli produktumukra, alighanem komoly önbizalomfokozóként hat rájuk, a címvédő Videoton, legyőzése. Ráadásképp ismét otthon játszhatnak, a Fehérvári úti Stadionban idén még nem talált legyőzőre a zöld-fehér csapat.

Ha ez még önmagában nem lenne elég, László Csaba a szezonban először szembesülhet kényszerű rotációval, Torghelle Sándor szezonbéli ötödik sárga lapját kapta, Gera Dániel pedig piros lapos eltiltás miatt nem léphet pályára.

Az MTK Budapest trénere számára, számos opció áll rendelkezésre, hogy új stílusú támadó alakzatot küldjön pályára Pakson.

Gera pótlását, a szezon elején szinte kihagyhatatlannak tűnő Varga Szabolcs oldhatja meg, csatár poszton pedig, az eddig rendre csere szélsőként használt Ramos lehet a legjobb megoldás.

Az eddig mindössze 16 játékost rotáló László Csaba, alighanem ezt is fogja választani, de Szatmári Lóránd, vagy épp a közel teljesen egészséges Marek Strestik játéka sem lenne meglepő, nem beszélve Hrepka Ádám szerepeltetéséről kilences poszton, Szatmárinak így helyet teremtve a középpályán.

Hrepka Ádám, és Kanta József helyét megtartva, nagy valószínűséggel a fentebb említett két játékos (Ramos, Varga) beállításával operál majd László Csaba. Ebből fakadóan viszont, egészen más stílusú játékra lehet számítani. Míg Torghelle Sándor fizikumát kihasználva, mondhatni sikeresen játszotta a hosszúpasszos játékát az MTK Budapest, Ramos kvalitásai már más szeleket hordozhatnak.

Ezúttal, a nem túl robosztus, brazil támadó gyorsaságára lehetne építeni, amelyet csak tovább erősíthetne Varga Szabolcs széljátéka. Már nem egyszer tapasztalhattuk a Hollandiából visszatérő szélső káprázatos sebességét.

Így tehát inkább, a kontrajátékra alkalmas kezdőt lehetne pályára küldeni, ami elnézve a Paks hazai teljesítményét, indokolt is lenne. Thiam és Kanta mélységi passzaival, a széleket megfutva, Ramost már könnyedén lehetne megjátszani középen, de persze ez csak leírva tűnik ennyire könnyűnek.

Csertői Aurél ugyanakkor nem számíthat a paksi védelem egyik oszlopos tagjára, Szabó Jánosra, aki Gerához hasonlóan piros lapot kapott a legutóbbi fordulóban. Ez főleg azért lehet kulcsfontosságú, mert ha az MTK Budapest valóban, a fentihez hasonló taktikával készül, hiányozhat a hazai védelemből, az egyik legfőbb problémamegoldó, ami a kék-fehérek lendítheti a mérleget.

Ha már mérlegeljük az esélyeket, az eddig lejátszott 16 első osztályú találkozó (paksi pályaválasztással), az MTK Budapest győzelmét sejteti. 9 vendég siker mellett, 4 döntetlen született, és mindössze 3 alkalommal tudott győzni a Paksi FC. Nem ezt példázza a kék-fehérek legutóbbi Tolna megyei vendégszereplése, 2014 augusztusában 3-0-ás vereséget szenvedett az MTK Budapest. A meccs várhatóan a semleges nézők kedvére is tesz majd, mérkőzésenként átlagosan 2.8 gól született az eddigi Paksi FC-MTK Budapest csatákon.

Az NB I tabelláján csöndesen már az ötödik helyre felkúszó Paks támadóira, százszázalékosan kell koncentrálnia, a Dragan Vukmir vezette védelemnek. Balázs Zsolt három, Szakály Dénes, és a védő Gévay Zsolt két-két találatnál járnak.

A találkozót nem közvetíti televízió, élő szöveges közvetítés itt, jegyvásárlási, és beléptetési információkat ITT.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-07-26 18:00 ZTE Aréna

ZTE FC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman