HÍREK

A statisztika győzelmet ígér

2014-11-20

A statisztika győzelmet ígér

Csupán egyszer nyert idegenben a Diósgyőr, az éppen csak nem kieső Pécs pályájáról csenték el a három pontot. Hat meccsen, hat pont a borsodiak mérlege, 6-8-as gólkülönbséggel. Az Újpest, a Győr és a Pápa ellen nem hoztak döntést a küzdő felek.

Az MTK Budapesthez hasonlóan a Videoton és a Paks otthonából keserűen távoztak, fogalmazhatunk úgy is: az élcsapatokkal nem bírtak. Öt találkozón eredményesek voltak, csupán Pápán nem tudták bevenni Szűcs Lajos kapuját. Remek helyezésük pompás hazai mérlegüknek köszönhető. Hat győzelem, két döntetlen és 20 pont a leltár eredménye.

Mint köztudott mostanság veszítette el hosszú hazai hibátlanságát az MTK.  Így sem rossz az öt győzelem egy vereség mutató. Úgy meg kiváló, hogy a Bozsik Stadion és Pancho Aréna jelenti ősszel a honi terepet. Sikerült legyőzni a Ferencváros mellett a Debrecent, a Honvédot, a Dunaújvárost és a Nyíregyházát. A kilenc lőtt gólra csupán kettő érkezett válasz gyanánt.

 A 42 éves Szabó Zsolt vezeti a rangadót. Két diplomája mellett angolul és németül beszél, közel 300 bajnokit vezetett már. Segítői szombaton az oldalvonal mellett Medovarszki János és Becséri Gergely, az alapvonal mögött Iványi Zoltán és Karakó Ferenc lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Horváth Róbert látja el.

[image]

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman