HÍREK

A listavezető Puskás Akadémia vendégei leszünk - Bemutatjuk szombati ellenfelünket

2022-02-12

A listavezető Puskás Akadémia vendégei leszünk - Bemutatjuk szombati ellenfelünket

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában együttesünk Felcsúton lép pályára szombaton 19:30-kor.

Jelen:

Jegyinformációk ITT!

2022-ben a harmadik bajnoki mérkőzésén lép pályára szombaton csapatunk az OTP Bank Ligában a Puskás Akadémia ellen. A felcsúti együttes 19 forduló alatt 40 pontot gyűjtött, mellyel vezetik a tabellát. A tavalyi kiírás ezüstérmese kilenc hazai találkozóján 19, míg tíz idegenbeli összecsapásán 21 pontot gyűjtött.

Hornyák Zsolt együttese tizenkét győzelem és négy döntetlen mellett mindössze háromszor szenvedett vereséget. Eddigi mérkőzéseiken 29 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába, míg az ő kapujukat tizenkilencszer vették be. Előbbi mutató holtversenyben a hatodik legjobb, míg utóbbi szintén holtversenyben a második legjobb az NB I-ben.

A Puskás Akadémia az idén már három bajnoki mérkőzést játszott, melyet kivétel nélkül megnyert. Előbb a 4. fordulóból pótolt mérkőzésen 1-0-ra nyertek az FTC ellen, az első “tavaszi” fordulóban ugyanilyen arányban múlták felül a MOL Fehérvár FC-t, míg legutóbb Mezőkövesden diadalmaskodtak 2-1-re.

A felcsútiak házi góllövőlistáját Alexandru Baluta vezeti hat találattal, őt követi Marius Corbu és Jakub Plsek néggyel, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán Libor Kozák áll hárommal. Rajtuk kívül kétszer volt eredményes Joao Nunes, Artem Favorov, Jakov Puljic és Luciano Slagveer, egyszer-egyszer pedig Nagy Zsolt és Komáromi György, míg Luka Lakvekheliani és Mohamed Mezghrani öngólt vétett.

A téli átigazolási időszakban a Budapest Honvédtól érkezett Felcsútra Mohamed Mezghrani, míg kölcsönjátéka után visszatért Zalaegerszegről Skribek Alen, míg a Sepsi OSK-tól Tamás Nándor. Visszatért Székesfehérvárra Géresi Krisztián, míg kölcsönbe került Papp Kristóf (Budaörs) és Posztobányi Patrik (ZTE FC).

A Hornyák-csapat már nincs versenyben a MOL Magyar Kupában, miután a BFC Siófok kiejtése után (3-0) az ETO FC Győr búcsúztatta őket (0-1).

A szombati mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

Együttesünk a Puskás Akadémia FC-vel csak az NB I-ben mérkőzött:

Csapatunk eddig 14 alkalommal mérkőzött a felcsútiakkal az élvonalban. Nyolc győzelmünk mellett egyszer született döntetlent, míg ötször a Puskás Akadémia nyert.

A hét, idegenben lejátszott bajnoki közül négyet is megnyertünk, kétszer a hazaiak örülhettek, egyszer pedig döntetlen született.

Legutóbb október 15-én találkoztunk a Puskással, akkor Komáromi György góljával ők szerezték meg a három pontot az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A mérleg:

NB I:

14       8       1       5         19 - 16          25     (59 %)

A Puskás Akadémia FC labdarúgásának múltja:

Felcsút első futballegyesülete, a Felcsút SE 90 éve, 1931-ben alakult, és évtizedekig Fejér megye alacsonyabb osztályaiban szerepelt.                           

Az ezredforduló után azonban folyamatosan felfelé lépkedve előbb 2002-ben az NB III Duna csoportjának tagja lett, majd 2004-ben az NB II Nyugati csoportjába jutott fel a sárga-kék klub. A 2009-2010-es bajnoki idénytől a Felcsút SE – amely az akkor már meglévő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia centerpályáján, egyben saját korábbi pályáján játszotta hazai mérkőzéseit – ideiglenesen átadta az indulási jogot a Videotonnak, és a csapat Videoton-Puskás Akadémiaként ért el jelentős sikereket, például 2011-ben egy NB II-es bronzérmet, míg a helyi játékosokból álló csapat Felcsút SE néven a legalsó osztályban, a megyei harmadosztályban indult újra versenybe.

A 2012-2013-as idényben visszavették a jogot a Videotontól, és már Puskás Akadémia FC néven a fehérváriaktól külön, önálló klubként indultak, és azonnal történetük legnagyobb sikerét érték el: a Nyugati csoport győzteseként kivívták az NB I-ben indulás jogát.

Történelmi pillanat: 2013. július 26-án Pápán először vonult ki a Puskás Akadémia FC NB I-es csapatként a pályára. Első élvonalbeli góljukat az akadémista Vaszicsku Gergő szerezte ezen a találkozón.

Három évet töltöttek el folyamatosan az élvonalban, ám a harmadik esztendő végén kiestek az NB I-ből. Csak átszállót váltottak az NB II-be, mert a 2016-2017-es másodosztályú bajnokságot megnyerték, s visszajutottak a legfelső osztályba, ahol azóta is szerepelnek. Legutóbb a Fradi mögött ezüstérmesek voltak, míg előtte a 3. helyen végeztek.

Az együttesnek az évtizedek során nagyon sok neve volt: Felcsút SE, Felcsúti KSK, Felcsúti TSz SK, Felcsúti TSZ, Felcsúti Egyetértés TSZ SE, FC Felcsút, Puskás Akadémia FC.

Puskás Ferenc 80. születésnapján, 2007. április 1-jén vette fel a felcsúti labdarúgó akadémia a legismertebb magyar nevét. Az Akadémia alapítója Orbán Viktor miniszterelnök.

A csapat eddigi legjobb eredményét a legutóbbi bajnokságban érte el, ezüstérmes lett. 2018-ban döntőt játszottak a Magyar Kupában, de a fináléban büntetőkkel kikaptak az Újpest FC-től.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-10-09 11:00 ESMTK Stadion

MTK BUDAPEST II

VS

IVÁNCSA KSE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman