HÍREK
A dobogós ZTE FC-t fogadjuk a 29. fordulóban - Bemutatjuk szombati ellenfelünket
2026-04-10
Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 17:45-kor lép pályára együttesünk.
Jegyinformációk ITT!
Jelen:
Pénteken, szombaton és hétfőn a 29. fordulóval folytatódik a Fizz Liga, együttesünk azt a ZTE FC-t fogadja, aki ellen veretlen a szezonban.
A zalaegerszegi alakulat 28 kört követően 45 ponttal a tabella harmadik helyén áll, tizenkét győzelem és kilenc döntetlen mellett hétszer szenvedtek vereséget. A találkozóikon 43 gólt szereztek, míg a kapujukat 32 alkalommal vették be.
Nuno Campos alakulata tizenhárom idegenbeli bajnokiján húsz pontot szerzett, a ZTE Arénától távol öt győzelem, öt döntetlen és három vereség a mérlegük, a gólarányuk pedig 18:16.
Az együttes házi góllövőlistáját Skribek Alen vezeti kilenc találattal, őt Joao Victor követi héttel, majd Daniel Lima és Kiss Bence néggyel. Rajtuk kívül háromszor talált be Maxsuell Alegria és Manuel Calderón, kétszer Szendrei Norbert, míg egyszer Akpe Victory, Fabricio Amato, Bakti Balázs, Harangi Aiden és Joseth Peraza. Korábban a klub színeiben volt eredményes a már - hozzánk - távozó Klausz Milán, Krajcsovics Ábel (2-2 gól) Yohan Croizet és Dénes Csanád (1-1 gól).
A ZTE 2026-ban mindössze egy bajnokit veszített el, nyolc összecsapás óta nem találtak legyőzőre. Az évet a Kazincbarcika elleni idegenbeli győzelemmel (1-0) kezdték, majd február első napján a Nyíregyháza Spartacus FC tudta őket legyőzni Zalaegerszegen 0-1-re. Azóta pedig veretlenek, sorrendben a következő eredményeket játszották: Puskás Akadémia FC 1-0, FTC 3-1, DVSC 1-1, DVTK 1-1, ETO FC 2-1, Paksi FC 1-1, Újpest FC 2-0, Kisvárda Master Good 2-0.
Az egerszegiek versenyben vannak a MOL Magyar Kupában is, ahol a Budapest Honvéd FC lesz az ellenfelük az elődöntőben április 21-én. A zalaiak a sorozatban ősszel a Swiss Krono-Vásárosnamény (13-0) és a Budafoki MTE (3-1), míg tavasszal a Vasas FC (2-1) és a Soroksár SC (1-0) ellen jutottak tovább.
A téli átigazolási időszakban komoly játékosmozgás volt aktuális ellenfelünknél. Érkezett a klubhoz Akpe Victory, Lucas Alfonso, Diogo Silva, Nicolás Elosú, André Ferreira, Garai Zétény, Harangi Aiden, Marlon Santos, Petrók Viktor, Queyrell Tchicamboud, Guilherme Teixeira és Fernando Vera, míg a második csapattól felkerült Divaio Bobson.
Távozott Zalaegerszegről Bakti Balázs, Bodnár Gergő, Klausz Milán, Krajcsovics Ábel, Nagy Zsombor, Nyíri Vince és Diego Borges.
Az Új Hidegkuti Nándor Stadioban szombaton 17:45-kor kezdődő bajnokit az M4 Sport+ közvetíti élőben!
A Zalaegerszegi TE FC ellen nem csak az NB I-ben, hanem az NB II-ben is mérkőztünk:
Az első osztályban korábban 84 alkalommal találkozott a két együttes. Az örökmérleg kiegyenlített, 36 győzelmünk mellett 29-szer ünnepelhettek az egerszegiek 19 döntetlen mellett.
Az idei szezonban kétszer már megmérkőztünk a ZTE FC-vel. Hazai pályán Molnár Ádin góljával 1-0-ra győztünk, míg idegenben 1-1-es döntetlent játszottunk.
Az első osztályban hazai pályán eddig 41-szer játszottunk a ZTE-vel, a mérleg 61 %-os - 22 győzelem, 9 döntetlen és 10 vereség, 68 gólt szereztünk, és 43-at kaptunk.
Az NB II-ben a 2017/2018-as szezonban találkoztunk kétszer, akkor a bajnoki címet megszerző gárdánk hazai környezetben 2-0-ra diadalmaskodott, míg idegenben, számunkra már tét nélküli mérkőzésen 5-4-re kikapott.
A mérleg:
NB I:
84 36 19 29 119 - 109 127 (50 %)
NB II:
2 1 0 1 6 - 5 3 (50 %)
Összesen:
86 37 19 30 125 - 114 130 (50 %)
A Zalaegerszegi TE FC labdarúgásának több mint száz esztendős múltja:
Sokáig úgy gondolták, hogy a Zalaegerszegi TE (ZTE) 1920-ban alakult. Azonban a legújabb kutatások során kiderült, hogy a Zalaegerszegi Torna Egyletet hivatalosan nem is 1920-ban, hanem egy évvel később, 1921-ben alapították. A Zala Megyei Levéltárban ugyanis előkerült egy hitelesített jegyzőkönyv: „Felvétetett Zalaegerszegen, a Zalaegerszegi Torna Egylet 1921. november 23-án, az Ipartestület székházában tartott alakuló üléséről."
A csapat színe először fekete-fehér, majd zöld-fehér volt, a kék-fehér színösszeállítást az ötvenes évektől használják.
A klub megalakulása előtt Zalaegerszegen már 1912-ben bemutatkozott a futball, amikor egy helyi, alkalmi csapat a néhány tíz kilométerre lévő település, Vasvár ellen mérkőzött, és 4:2-re veszített.
A zalaegerszegi kereskedők önképző egylete által verbuvált ifjú játékosok a ma Horvátországhoz tartozó Csáktornya ellen is játszottak, s csupán egy góllal (2:1) maradtak alul. A feljegyzett, eredménytelenül végződött kísérletezések ellenére a játék továbbra is népszerű maradt, és alkalmi mérkőzések sorát játszották a Vizslaréten. Az első világháború évei alatt azonban ezek szüneteltek.
1920-ban a főleg a város kisiparosai, munkásai részvételével egy szakosztállyal létrejött a Zalaegerszegi Torna Egylet. Az alapítók a fekete-fehér színeket választották, és létesítmény, valamint alapszabály nélkül működtek egészen 1921. november 23-ig, a hivatalos megalakulásig.
Az 1921. augusztus 20-án lejátszott barátságos mérkőzés előtt vonták meg a ZTE labdarúgóitól a ZSE pálya használati jogát. Emiatt a Szombathelyi AK első osztályú csapatát a Vizslaréten, a játékosok által előkészített pályán fogadták. 2:1-es vereséget szenvedtek, de a játékteret mintegy 2.000 néző állta körül.
A Nyugati Labdarúgó Alszövetség II. osztályában 1924-ben sikerrel kezdődött a ZTE bajnoki pályafutása, a Szombathely melletti Kámoni AC vendégeként.
A tíz évvel később elért bajnoki cím és osztályozó eredményeként az 1934-1935-ös bajnoki évet már a Nyugati Alszövetség I. osztályában kezdhették. Újoncként a hatodik helyen végeztek.
A második világháború utáni években egyre több helyi egyesület alakult, vagy folytatta működését. Nevük és támogatóik gyakran változtak, ezért egyik sem tudott igazán a város vezető sportegyesületévé válni. Az 1957 elején létrejött két klub, a Zalaegerszegi Dózsa és a Petőfi egyesülése rövid életűnek bizonyult, s néhány hónap után fel is bomlott. Júniusban a Petőfi és a Ruhagyár fúziójának eredményeként, 19 éves szünetet követően alakult újra a Zalaegerszegi Torna Egylet. A régi-új klub labdarúgócsapata a Nemzeti Bajnokság 57 másodosztályú klubjának egyikeként a Nyugati csoportban, 18 ellenféllel szemben kezdte meg bajnoki szereplését.
Az elkövetkezendő években a csapat szinte mindig a középmezőnyben végzett, egy erős középcsapat alakult ki Zalaegerszegen. 1968. november 24-én, Zalaegerszegen a ZTE 5:2 arányban legyőzte a Pécsi Ércbányászt és megnyerte a bajnokságot az NB II Nyugati csoportjában. Ezzel a sikerrel feljutott az NB I/B-be az akkor még zöld-fehér csapat. Az együttes törzsszurkolói az idegenbeli találkozókat amatőr közvetítésben, kihangosított telefonvonalon hallgathatták a város legendás Arany Bárány Szállodájának Télikertjében.
Az 1972-1973-as bajnokságban játszot először az NB I-ben a zalai együttes. Október 1-én a ZTE-stadionban, 20 ezer néző előtt a Szegedi EOL csapata ellen aratott 4:0-ás győzelem volt a gárda első sikere a legmagasabb osztályban. Szintén ezen találkozón született meg a ZTE első élvonalbeli találata Gáspár Gyula révén.
A zalai szurkolók nagy álma valóra vált, bajnoki találkozókon is megmérkőzhettek a szomszédvár, a Szombathelyi Haladás gárdájával.
A következő majd' két évtizedben rendre a bajnoki táblázat középső harmadában végzett a gárda. A fényesebb időszak Gellei Imre érkeztével következett. Ő 33 éves volt, amikor átvette a csapat irányítását. Vele kétszer is – 1985-ben valamint 1986-ban – a negyedik helyig jutottak.
1989-ben kiestek a legmagasabb osztályból. Másodszor 1992-ben búcsúztak, de 1994-ben újra a legjobbak közé jutottak.
A csapat attól fogva egészen 2012-ig folyamatosan az NB I-es mezőny tagja volt, s 2001-2002-ben Bozsik Péter irányításával bajnoki címet is nyertek.
A 2012-es kiesést követően hét év múlva, 2019-ben sikerült újra feljutnia a ZTE-nek az élvonalba. 2023-ban megnyerték a MOL Magyar Kupát, a legutóbbi szezont a 10. helyen zárták az OTP Bank Ligában.
A klub a nyár során argentin többségi tulajdonba került, amelynek ügyvezető elnöke, Damián Pedrosa, a sportért felelős elnöke pedig Andrés Jornet lett.
Kapcsolódó cikkek
