HÍREK

„Nekem ő a magyar Modric” - lapszemle

2018-08-27

„Nekem ő a magyar Modric” - lapszemle

Schäfer Andrással a Haladás elleni meccs után beszélgetett a hungarysport.hu.

A 19 esztendős Schäfer András korábban Szombathelyen, a Bánhegyi Attila által alapított Grundball PFC ben ismerkedett meg a labdarúgással.

Az 1999. április 13-án született tehetség 2008-2009-ben szerepelt a Grundball PFC-ben.

– A Király pályán kezdtünk, már nagyon régen volt, de tisztán emlékszem rá, akkor is látszott rajta és most is, hogy imád focizni és ez a legfontosabb. Nekem egyébként ő a "magyar Luka Modric", legalábbis bízom benne hogy hasonló utat jár be – idézte fel emlékeit Séfiről Bánhegyi Attila.

 
Aztán 2010-2011-ben az Illés Akadémia-Haladás, majd 2012-2014-ig az Admirál Haladás VSE – Illés Akadémia korosztályos csapataiban rúgta a bőrt. A 2014/2015-ös idénytől az MTK Budapest játékosa.

A kék-fehéreknél előbb az U16-ban kezdett játszani, majd az U17-es és az U19-es csapatok következtek.  Az NB III keleti csoportjában a 2016/2017-es idényben mutatkozott be, sőt az NB I-ben is 2 alkalommal – a Gyirmót elleni 0-1-nél debütált csereként, majd épp a Hali ellen is – már pályára lépett ebben a szezonban.

Az MTK ekkor 11. lett és kiesett, ezért az NB II következett számára is, ahol a 2017/2018-as bajnokságban 28 meccsen 22 alkalommal kezdőként, 6-szor pedig csereként lépett pályára és 4 gólt is szerzett.

A 2018/2019-es bajnoki évadban a Debrecen elleni bajnoki után 2. alkalommal – összesen negyedszer – lépett pályára az NB I-ben. A sors fintora, hogy a meccs 13. percében betalált egykori szombathelyi egyesülete, egyben a legendás kapus, Király Gábor hálójába.

A 179 cm magas 67 kg-os játékossal a meccs után beszélgettünk.

[image]Hogy találtál rá a focira annak idején, 2008 környékén?
- Igazából már az óvodában elkezdtem focizni, heti 1-2 edzéssel készültem, aztán utána kerestem egyesületi lehetőségeket és a Grundball PFC volt a legszimpatikusabb, ha jól emlékszem, akkor még VAFA-nak hívták.

Milyen csapat volt ez a Grundball PFC?
- Egy nagyon befogadó, családias csapat volt, az edzések nagyon játékcentrikusak voltak. Szépen lassan felvettük a kesztyűt a Lurkó UFC-vel.

Ki volt az első edződ és milyen poszton szerettél ekkortájt focizni?
- Havasi Attila volt az első egyesületi edzőm, nagyon sokat köszönhetek neki. Általában hagyta, hogy az egész pályát bejátszam, nem kötött egyik poszthoz sem.

Az Illés Akadémián, illetve a Haliban is játszottál, mégis hogyan jött az MTK?
- A Grundball után a következő lépcsőfok valóban az Illés Akadémia volt. Ott az első évem nagyon rosszul sikerült. Kicsit idegenként mentem oda, hiszen egyedül én nem voltam előtte "lurkós" játékos. Sokat tanultam ott is. Olyan edzőim voltak, mint Koman Vladimir, Németh Szabolcs és a Bánfalvi ikrek. Amikor elértem az U16-os korosztályt, az MTK megkeresett es így utólag, úgy érzem, jól döntöttem.

Most hogy érzed, a helyeden játszol, ez a kedvenc posztod?
- A középpályán szeretek legjobban játszani, de ez most egy olyan pozíció, ahol sokat van játékban az ember, tehát nagyon kedvelem.

Idézd fel, kérlek a gólodat!
- A középpályán kaptam egy felpaszt, hosszan vettem át, de valahogy belepiszkáltam, a labda így pont Kanta József elé került, aki nagyon jó ütemben ugratta ki Lencse Lászlót. Ő eltolta a kapus mellett, de nagyon kisodródott, lőni nem tudott, így aztán visszagurította nekem a 11-es magasságában. Nekem csak be kellett gurítanom.

Mit éreztél, amikor Király Gábor kapuját bevetted?
- Hihetetlenül jó érzés volt az első kezdő NB I-es meccsemen pont a Haladásnak gólt lőnöm.

Schäfer András 8-as számú kék-fehér mezben szerepel és jelenleg 2020-ig szóló szerződés köti az MTK-hoz.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman