HÍREK

„Az a minimum, ha valahogyan én is ki tudtam fejezni a klub iránti tiszteletemet”

2019-01-27

„Az a minimum, ha valahogyan én is ki tudtam fejezni a klub iránti tiszteletemet”

Mint arról beszámoltunk, Schäfer András pénteken aláírta szerződését az olasz élvonalbeli Genoa CFC csapatával, a fiatal tehetség pedig már el is köszönt a társaktól, a klubunktól és a szurkolóktól.

Játékosunk rendhagyó módon az MTK Budapest kék-fehér felsőjében írt alá új klubjához. A médiát bejárta a kép, és sokan meglepődtek, hiszen mindez a legkevésbé sem szokványos. Megkérdeztük a főszereplőt, hogy mi volt az oka ennek a példátlannak is nevezhető esetnek.
- Nagyon meghatódtam, ahogyan Törökországban a játékostársak és a stáb elköszönt tőlem, ez szerintem látható is volt az erről készült videón. Nem csak nekik, de az egész klubnak és az akadémiának is hálás vagyok az elmúlt évekért, és a sok segítségért. Egyszerűen úgy gondoltam, hogy az a minimum, ha valahogyan én is ki tudom fejezni a klub iránti tiszteletemet, hálámat, így a pénteki - fontos eseményeket hozó - napon végig büszkén viseltem az MTK kék-fehér felsőjét.

Sportigazgatójnk, Polyák Balázs szerint az ilyen gesztusok sokat jelentenek a klubnak.
- Büszkék vagyunk arra, hogy tudatos stratégia révén egy topbajnokságba került egyik játékosunk, az ő személyes sikere az MTK Budapest sikere is. Az pedig mindannyiunk számára komoly és rendkívül megható visszacsatolás, ha valaki így megy el tőlünk. Ez a valahol apró, de ugyanakkor a mi szemünkben óriási gesztus is mutatja, hogy az MTK valóban egy nagy család. Schäfer András hiába megy el, része marad a családunknak, és jó látni, hogy ő ezt ugyanígy éli meg. Az összetartozásnak ezek az apró gesztusai a klub minden alkalmazottjának, játékosának plusz motivációt adnak a további munkához. Kívánunk neki hosszú és sikeres pályafutást! Példát mutat az utána következő generációnak, hogy tehetséggel és kitartással az MTK-ból meg lehet tenni a következő lépcsőfokot afelé, hogy nemzetközileg is jegyzett labdarúgó lehessen.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Séfi mindvégig MTK-s melegítőben volt Genovában. Csak a kék-fehér! #mtkbudapest #genoa

mtklabdarugas (@mtklabdarugas) által megosztott bejegyzés, Jan 27., 2019, időpont: 7:01 (PST időzóna szerint)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman