HÍREK
NB III: bravúros győzelemmel indítottuk a szezont
2026-07-26
NB III-as csapatunk a tavaly NB II-es Budafok legyőzésével kezdte az idényt.
NB III Dél-Nyugati csoport, 1. forduló
MTK Budapest II.–Budafoki MTE 4-2 (3-1)
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
Vezette: Maml Zoltán (Halmai, Cseresznyák)
Gólszerző: Molnár (14.), Vas (28.), Varga (32.), Görög (56.) illetve Németh (38.), Pekár (48.)
Sárga lap: Pekár (77.)
MTK Budapest II.: Pikács – Csikós, Szebellédi, Zsámpár (Kerezsi Miklós, 84.), Csóka – Tóth, Urbán – Görög (Kiss, 69.), Varga (Zoltai, 63.), Molnár (Söptei, 84.) – Vas (Onder, 63.)
Vezetőedző: Horváth Ádám
Budafoki MTE: Pirgi – Horgosi (Korponai, 76.), Nándori, Németh, Pekár, Lauri (Kundrák, 46.), Rehó (Vankó, 76.), Géringer (Nagy-Kolozsvári, 67.), Fekete, Petró, Kispál (Balázs, 80.)
Vezetőedző: Lázok János
NB III-as csapatunk a bajnoki nyitányon a tavaly még a másodosztályban szereplő Budafoki MTE csapatát látta vendégül. Rendkívül fiatal átlagéletkorú együttesünk nem illetődött meg: a találkozó első lövését Molnár eresztette el 17 méterről, de Pirgi hárította a jobb alsóba tartó labdát.
Ezt követően Vas Milán került helyzetbe nagyszerű kiugratás után, de ziccerben nem tudta átemelni a labdát a vendégek kapusán. A 13. percben Pekár távoli lövését Pikács védte magabiztosan, majd Rehó lőtt fölé a vendégek bal oldali beadását követően.
Egy perccel később megszereztük a vezetést: Pikács remek indítása után Görög cselezett befelé a jobb oldalról, majd Molnárhoz passzolt, aki laposan, jobbal lőtt a bal alsó sarokba (1-0).
A 16. percben a Budafok jobb oldali szabadrágásából Horgosi fejelt Pikács kezébe. A 20. percben Pekár távoli szabadrúgását bravúrral – és a kapufa segítségével – tolta ki hálóőrünk.
A 28. percben megdupláztuk az előnyt: Pikács nagyszerű kirúgásából Görög indult meg, aki Vast szöktette, ő pedig a jobb oldalról, 15-ről a jobb alsóba lőtt (2-0).
Egy perccel a gól után Pekár lőtt fordulatból, 16-ról, de ez nem okozott gondot Pikácsnak.
A 32. percben káprázatos focival szereztük meg a harmadikat: a bal oldalon vezettünk támadást, majd a labda Vashoz került, aki sarokkal készített Varga elé, ő pedig állítgatás nélkül, 23 méterről védhetetlenül tekert a bal felsőbe (3-0).
A 36. percben Rehó bal oldali beadását Pekár sarkazta a kapunk felé, ám Pikács ezt is fogta. Két perccel később szépített a Budafok: jobb oldali beadást követően a kifejelt labda Németh elé került, aki a bal felsőbe tekert (3-1).
A 44. percben újra három lehetett volna a különbség: villámgyors kontrát vezettünk, melynek végén Vas készített Molnár elé, aki ezúttal a bal lábára cselezett, majd a bal kapufát találta el. Egy perccel később ismét Pekár próbálkozott szabadrúgásból, de bal oldali lövése a jobb kapufánkról kifelé pattant. A félidő vége előtt Pekár pontrúgását Fekete térdelte közelről a kapu fölé, így 3-1-es előnyről várhattuk a folytatást.
A második játékrész első percében újra gólt szerezhettünk volna: Varga a jobb oldalon cselezgetett a tizenhatoson belül, lövését bravúrral, lábbal védte Pirgi.
A 48. percben újra jó helyről végezhetett el szabadrúgást a Budafok, és ezúttal Pekár 24 méterről a bal alsóba tekert (3-2).
Az 50. percben újra Pekár került helyzetbe, ám Pikács ezúttal védeni tudta bal lábas lövését. Hat perccel ezután Görög kapott jó indítást és került a védők mögé, majd a jobb oldalról, jobbal lőtt 14-ről a felső sarokba (4-2).
A 73. percben Urbán hozta át a labdát a középpályán, majd a bal oldalról a jobb lábára cselezett, okosan a rövid alsót vette célba, de a labda centikkel a kapu mellett kötött ki.
A hajrában több bedobás és beívelés is érkezett a kapunk elé, de remekül álltuk a sarat, és újabb nagy helyzet már nem adódott, így 4-2-es győzelemmel indítottuk a szezont.
Horváth Ádám: – Óriási gratuláció a csapatnak, nagyon nagyot küzdöttünk és fociztunk. Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, gólra törően, kapura törően léptünk fel, és számos helyzetet alakítottunk ki. A játék képe alapján közelebb volt a valósághoz a 4-1-es állás, mint a 3-1. A második félidő is rögtön a mi helyzetünkkel indult, ami kimaradt, a Budafok pedig szabadrúgásból szépített. Ekkor nagy energiákat mozgósítottak a vendégek az egyenlítés érdekében, de kontrából meg tudtuk szerezni a negyedik gólt. Az utolsó 20 perc inkább arról szólt, hogy a Budafok kontrollálta a mérkőzést, de mi nagyon szervezett védekezéssel hatástalanítani tudtuk a támadásokat. Örülök neki, hogy az első félidei foci mellett ezt is jól csináltuk, ráadásul ha pontosabbak vagyunk, kontrából még többször eredményesek lehettünk volna, de nem lehetek telhetetlen. Nagyon jó csapatot vertünk meg, és rendkívül boldogok vagyunk, hogy így kezdtük a szezont.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST
ZTE FC
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
