HÍREK
Korosztályos válogatott kapusunk a sokszoros belga bajnokhoz igazol
2025-06-18

Megállapodás született arról, hogy a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia neveltje, Ostoici Stefan a belga Club Brugge együttesénél folytatja pályafutását. A fiatal kapus évek óta akadémiánkon fejlődött, a 19-szeres belga bajnoknál pedig a tervei szerint hamarosan a felnőtt futballban is bemutatkozhat.
A 16 éves hálóőr idén az U17-es és az U16-os csapatunkban is pályára lépett, az elmúlt időszakban többször is a Hónap legjobbja lett a korosztályában. Az U16-os válogatottnál is számításba vett kapus elmondta, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián elvégzett munkának és az ottani szakmai stílusnak köszönhetően folyamatosan tudott fejlődni.
– Öt éve vagyok az MTK-nál, mindig mindenki jól bánt velem, nagyon sokat tanultam az edzőimtől és a csapattársaimtól, nélkülük nem tartanék itt. Gecse Gyula, Ambrusics Róbert és Csuhai Géza bácsi különösen sokat segítettek nekem a pályafutásom során – mondta Ostoici. – Mindenben sokat fejlődtem, mióta itt vagyok, a kapuslét minden aspektusára nagy hangsúlyt fektetve dolgoztunk a klubnál. A lábjátékot kiemelném, mert az MTK filozófiájában, illetve az egész modern futballban ez már nagyon fontos, és ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy lehetőségem nyílt külföldre igazolni.
Ostoici elmondta, hogy olyan fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, hogy fiatal kora ellenére a cél az, hogy a felnőtt futballban is szerepet kapjon már a belga klubnál.
– A szintlépés is nagy lesz, hiszen az FC Bruges második csapatába kerülök, tehát egyből a felnőtt futballban lesz lehetőségem bemutatkozni. Ezzel együtt sem hinném, hogy probléma lenne megugrani a szintet, mert készen állok. Nagy váltás vár rám a pályán kívül is, hiszen más kultúrába csöppenek, ráadásul egyedül is fogok élni.
A 16 éves kapus hozzátette, a nemzetközi futballba az elmúlt időszakban már volt lehetősége belekóstolni, hiszen akadémiánk folyamatosan külföldön is megmérettette magát.
– U14-gyel is voltunk Spanyolországban edzőtáborozni, az nagyon nagy élmény volt, illetve U13-ban is jártunk spanyol tornán, ami szintén rendkívül kedves emlék, szakmai és emberi szempontból is. Innen lettem válogatott, az U15 óta többször megfordultam a válogatottban, sőt, volt, hogy én vezettem ki csapatkapitányként az együttest. A klubnál is többször kapitányként léptem pályára, amire szintén nagyon büszke vagyok. Köszönöm a bizalmat a klubnak és az akadémiának – mondta a szerződés aláírását követően Ostoici Stefan.
Kapusunknak természetesen sok sikert kívánunk az újabb lépcsőfokhoz, és a további, jelenleg is külföldön szereplő akadémiai neveltjeinkhez hasonlóan a folytatásban is kiemelten követjük majd a pályafutását.
Kapcsolódó cikkek














