HÍREK

Kanta József: „Örülök, hogy a végére összeállt a játék és szépen zártuk a szezont”

2025-05-27

Kanta József: „Örülök, hogy a végére összeállt a játék és szépen zártuk a szezont”

NB III-as csapatunk vezetőedzőjével, Kanta Józseffel értékeltük a hétvégén lezárult idényt, ahol együttesünk a kilencedik helyen végzett. Józsi a következő szezontól asszisztens edzőként segíti Horváth Dávidot az NB I-es csapatnál.

– Hogyan értékelnéd a csapat idei teljesítményét?

– Az egész szezon miatt azért van némi hiányérzetem. Tavaly a középmezőnyben végeztünk, ezután a csapat zöme együtt maradt, tehát szerettünk volna közeledni az élmezőnyhöz, ami nem valósult meg. Ugyanakkor nehéz összehasonlítani a két szezont, mert sok kihívással kellett megküzdenie a játékosaimnak: többször U19-ben is játszottak a hétvégéken, sokak az első csapatnál edzettek és be is mutatkoztak, míg Herczeg például kölcsönbe távozott. Ennek köszönhetően néha nem igazán voltunk meg létszámban az edzéseken, viszont így is mindig öröm volt együtt dolgozni ezzel a brigáddal. Minden elismerésem a játékosoké, mert remekül kezelték ezeket a helyzeteket és mindig mindent megtettek a csapatért. Szerettem ezt az évet, nagyon szeretnek edzeni és focizni a srácok, így különösen örülök, hogy szépen zártuk a szezont, a végére összeállt a játék és az eredmények is jöttek. Mindenképp szeretném megköszönni a stábomnak az egész éves munkát, mindenben számíthattam rájuk, hihetetlen jó közeg alakult ki. Hiányozni fog ez a csapat, közel állt a szívemhez, de természetesen nagyon örülök, hogy az első csapatnál folytathatom. 

– Mik azok a pozitívumok, vagy külön pillanatok, amiket kiemelnél?

– Öt játékosunk is bemutatkozott az első csapatban Csucsánszky, Jádi, Kenesei, Bakó és Bene személyében. Ez mindig nagy büszkeség számunkra, bár Jádi alapvetően az U19-es gárda tagja volt. Ez a legfontosabb dolog, hiszen az a legfőbb célja a második csapatnak, hogy fejlődjenek a játékosok és tudjunk felfelé áramoltatni labdarúgókat. Legszebb pillanatnak az Iváncsa elleni győzelmet mondanám, amikor Ádin utolsó másodpercben szerzett góljával nyertünk, illetve tavasszal a pécsi győzelem, valamint az utolsó fordulóban, az FTC ellen mutatott küzdeni tudás is nagyon tetszett.

– Mit kell tennie az említett játékosoknak, hogy stabil részévé váljanak az első csapatnak?

– Rengeteget kell dolgozniuk azért, hogy stabilan odakerüljenek. Minél több meccset kell játszaniuk, hogy egyre több tapasztalatot szerezzenek, ezért is jó, hogy van NB III-as csapatunk. Aki itt kiemelkedik, annak van esélye, hogy az NB I-es együttes környékére kerüljön.

– Hogy érzed, miben kell csapatként fejlődni?

– Sok ki nem kényszerített hibánk volt, ami gólhoz vezetett, de a helyzetkihasználás sem volt az igazi a bajnokság hajrájáig. Ezek a dolgok jellemzőek a fiatal átlagéletkorú csapatokra, pedig nagyon szerettük volna elkerülni ezeket a hiányosságokat. 

 

Kapcsolódó cikkek

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman