HÍREK

Védekező játékost igazoltunk - Kocsis Gergő visszatért az MTK-hoz

2022-10-27

Védekező játékost igazoltunk - Kocsis Gergő visszatért az MTK-hoz

Az MTK Budapest szerződtette a 28 éves Kocsis Gergőt, aki védőként és védekező középpályásként is bevethető.

A 188 cm magas, többszörös utánpótlás válogatott labdarúgó szabadon igazolható játékosként érkezik - első körben nyárig írt alá -, legutóbb az élvonalbeli Mezőkövesd együttesét erősítette.

Kocsis Gergő ezzel visszatér az MTK-hoz, hiszen 15 éves koráig több szezont eltöltött a klubunk utánpótlásában. Ezt követően Németországba, a VfB Stuttgarthoz, majd az Augsburghoz szerződött. 2014-ben tért haza a Videotonhoz, majd a Puskás Akadémia együttesénél folytatta pályafutását. Teljesítményének köszönhetően Bernd Storck meghívta a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő bő keretébe, végül az utolsó keretszűkítésnél maradt le a franciaországi kontinenstornáról.  

Ezt követően szerződtette őt a felvidéki DAC, de a játékos Csehországban és Lengyelországban is légióskodott, míg idehaza a DVTK-t és a ZTE-t is erősítette.

- Kocsis hazai és nemzetközi élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik. Több poszton bevethető, nagy munkabírású játékos, akinek az adottságai segíthetnek abban, hogy a  védekezésünk stabilabbá váljon, amelynek köszönhetően a csapat szereplése minél előbb visszatérhet a helyes vágányra - mondta a szerződés aláírását követően Dr. Selei András klubigazgató. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2023-01-28 11:00 Grosics Gyula Stadion

TATABÁNYAI SC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman