HÍREK

Vasárnap a Budafokot fogadjuk - ismét ingyenes a belépés

2022-08-20

Vasárnap a Budafokot fogadjuk - ismét ingyenes a belépés

A Merkantil Bank Liga 5. fordulójában listavezető csapatunk a sereghajtó Budafoki MTE ellen lép pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vasárnap 19 órakor.

A mérkőzésre az előző két hazai találkozóhoz hasonlóan ingyenes lesz a belépés - a korábbi rendnek megfelelően (a bérletárusítás augusztus 30-án indul majd). 

Jelen:

Az élvonaltól egy szezon után, 2021 tavaszán búcsúzó Budafoki MTE az előző bajnokságban a kiesés elkerüléséért küzdött, melyet nagy csatában sikerült is kiharcolniuk.

A fővárosi együttes nem kezdte jól az idei szezont, négy forduló után ők az egyetlen nyeretlen csapat a bajnokságban. A csapatunk elleni mérkőzést a sereghajtó 20. helyről várják, két vereség mellett két döntetlen a mérlegük.

Csizmadia Csaba együttese az FC Ajka elleni vereséggel (0-3) kezdte a bajnokságot, majd a PMFC elleni döntetlen (2-2) után Kazincbarcikán szenvedtek vereséget (1-2). A hétközi fordulóban először zártak kapott gól nélkül, hazai pályán 0-0-ra végeztek a tavaly még élvonalbeli Gyirmót FC Győrrel.

A nyári átigazolási időszakban több mint egy kezdőcsapatnyi, egészen pontosan 12 játékos érkezett klubhoz: Bíró Márk, Csonka András, Gundel-Takács Bence, Horváth András, Horváth Olivér, Nándori Botond, Németh Márió, Oroszi István, Sós Máté, Szűcs Zsolt, Tischler Patrik és az utánpótlásból felkerülő Molnár Bence.

Távozott a Promontor utcából Farkas Máté, Kotula Máté, Kulcsár Kornél, László Dávid, Micsinai Miklós, Papp Marcell, Szabó Levente, Szabó Dániel, valamint az MTK-tól kölcsönben a klubnál szereplő Bese Balázs és Zuigéber Ákos.

A budafoki keret tagjai közül korábban Horváth András, Takács Ronald és Tischler Patrik és szerepelt első csapatunkban, míg Gundel-Takács Bence, Adorján Krisztián, Forrai Zoltán és Horváth Olivér megfordult utánpótlásunkban.

Csapatunk az NB I-ben és az NB II-ben is mérkőzött a Budafokkal:

Érdekesség, hogy az élvonalban és a másodosztályban is öt alkalommal találkozott a két együttes. Az első osztályban egy győzelem mellett három döntetlen és egy vereség a mérlegünk, míg az NB II-ban mind az öt összecsapást csapatunk nyerte.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban legutóbb 2021. április 10-én találkoztunk a Budafokkal, akkor az NB I-ban 0-0 lett a végeredmény. A második vonalban utoljára 2019. október 20-án láttuk vendégül aktuális ellenfelünket, akkor hátrányból fordítva 2-1-re nyertünk, köszönhetően Katona Máté és Lencse László góljának.

A mérleg:

NB I:

5         1       3       1         11 - 8            6     (40 %)

NB II:

5         5       0       0         17 - 5          15     (100 %)

ÖSSZESEN:

10       6      3        1         28 - 13        21     (70 %)

- a megszerzett pontokat a ma használatos módon számoltuk.

A Budafoki MTE labdarúgásának múltja:

Az 1950-ig önálló településen 1912-ben Világosság Football Csapat néven alakult egyesület. A klub színe piros-fekete volt. Egy évvel később Budafoki Atlétikai és Football Club-ra változott a gárda neve, hogy aztán 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején Budafoki Munkás Testedző Egyesületre változzon.

Az 1920-1921-ben indultak először hivatalos, "jegyzett" bajnokságban - a Vidéki bajnokság Közép-magyarországi kerülete Pestkörnyéki alosztályában vitézkedtek, s rögtön az első helyen végeztek, mint ahogy egy esztendővel később a Váci alosztályban is. 

1922-ben a csapat neve ugyan maradt Budafoki MTE, de a Munkás szó Műkedvelőre változott, s a klub színéből is eltűnt a piros, helyette jött a lila, a lila-fekete mez. 1945-től aztán újra piros-feketében játszanak a budafokiak.

1926-1927-ben a magyar labdarúgás rendszerének megváltoztatása, a profizmus bevezetése miatt a BLASZ Amatőr III. osztály Sugár-csoportjában futballoztak, ami akkor a negyedik vonal volt. De gyorsan felkerültek a harmadik, majd 1933-ban a második osztályba. Aztán jött egy kis "ingázás" a harmadik, sőt a negyedik ligába, hogy aztán ismét felszálló ágba kerüljön a csapat, s feljusson az NB I-be, akkori nevén az OB I-be.

A Budafoki MTE története során csupán egyetlen alkalommal,az 1945-1946. évi, úgynevezett "hosszú bajnokság" Nyugati csoportjában szerepelt a legjobbak között. Akkor is az utolsó előtti,13.helyen kötött ki a BMTE,így nem jutott az 1-20.helyezett közé. A két csoport eredményeit összevonva ugyanis a 23.hely jutott a budafokiaknak...

1950-ben az MTE egyesült a Budapesti Gyárépítők csapatával, s létrejött a Budapesti Gyárépítők MTE, ami évekkel később Budafoki Építők Munkás Testedző Egyesület lett.

A kiesés után 1963-ig az NB II-ben szerepelt a gárda, hol a Közép, hol a Nyugati csoportban. 1963 őszétől NB I/B-s évek következtek, majd 1969-től újra az NB II-ben játszottak a budafokiak.

1982-ben a bajnokságok átszevezése miatt megint a harmadik vonalba került az MTE. 1989-től újra NB II, aztán az 1997-1998-as bajnokságtól ismét a harmadik vonal, egészen 2005-ig. Két NB II-es esztendőt hat NB III-as pontvadászat követett. Ám a mélyrepülés nem ért véget, a Budapest bajnokság I. osztályába került a csapat.

2015-2016-ban Budafoki MTE-Újbuda néven az NB III-ban játszottak, de a következő évben már BMTE néven lettek bajnokok, s felkerültek az NB II-be. A 2019-2020-as bajnokságban a 2. helyen végeztek, s csapatunkkal együtt feljutottak az NB I-be. 74 esztendő után szerepelhetnek újra a legjobbak között.

A budafoki együttes névváltozásai szinte követhetetlenek: Budafoki MTE Kinizsi Sportegyesület, Budafoki MTE-Törley, Budafoki LC, Budafoki Lombard Labdarúgó Club, Budafoki Labdarúgó Club, Budafoki MTE-Újbuda.

A csapat 2016 nyarától szerepel mai nevén: Budafoki MTE.

A budafokiaknál olyan legendás labdarúgók nevelkedtek, játszottak, mint Zakariás József, csapatunk és az Aranycsapat balfedezete, kortársa, az ugyancsak olimpiai bajnok Csordás Lajos, a későbbi évtizedekben Noskó Ernő, Mezey György, Verebes József, Kapitány Sándor, Vizi Sándor, Fatér Károly, Esterházy Márton, Jakab János, Tepszics Ignác, Mörtel Béla, Pintér Attila, Lovrencsics Gergő. A csapatnál edzőként Sebes Gusztáv, Marosvári Béla, és Mészöly Kálmán is megfordult.

A Budafok legendás technikai vezetője volt Schneider Sándor, aki két évtizedig csapatunknál is dolgozott.

Klubunk és a Budafoki MTE, valamint a Budafoki Önkormányzat közösen felújíttatta Sebes Gusztáv, csapatunk egykori játékosa, a Budafoki MTE valamikori edzője, az Aranycsapat szövetségi kapitánya síremlékét, melynek felavatása 2019. november 25-én, az Évszázad mérkőzésének 66. évfordulóján volt.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman