HÍREK

Vasárnap 16:30: Budapest Honvéd – MTK Budapest

2015-03-07

Vasárnap 16:30: Budapest Honvéd – MTK Budapest

375-ik első osztályú bajnoki győzelmét aratta Garami József edzőként a Paks ellen. Összességében 785 mérkőzésen vehetett részt szakmai irányítóként az NB I-ben. Mindkettő káprázatos, és a közeljövőben utolérhetetlen magyar csúcs! Szerencsére gondjai is ritkulnak, már, ami a maródiakat illeti.

Egyre kedvezőbb a helyzet, de négyen küzdenek különféle gondokkal. Deutsch Bence már Sipos Péter gyógytornásszal edz. Használja még a levehető védőeszközt (mediwalk) lábközépcsont-törése után. A válogatottban ősszel bemutatkozó Poór Patrik állapota rohamosan javul. Jövő héten már egyenes irányú futást végezhet. A végére két igazi örömhír: Hegedüs Lajos teljes intenzitással végezheti edzésmunkáját. Gyakorlatilag a szakmai vezetés döntése az újbóli aktivizálása. Miként Kálnoki-Kis Dávid is ott lehet a 20. fordulóban a Videoton elleni kezdőcsapatban, hiszen eltiltása március 9-én lejár.

Nem mondhatni az eddigiek alapján oroszlánbarlangnak a Bozsik Stadion. Mindössze háromszor nyert itt a Honvéd: A Dunaújváros, a Haladás és a Puskás Akadémia ellen. Egyszer játszott döntetlent és négyszer kikapott otthon. Egész más lenne a helyzet, ha az MTK pályaválasztásáról beszélnénk: hatszor győzött itt a Kanta-brigád. (A Honvédot Felcsúton fogadta a csapat.)

Idegen idegenben is sokkal kedvezőbb az MTK Budapest mérlege. Hat győzelem mellett három vereség a mérlege. Mindössze Pakson, Fehérvárott és Debrecenben volt kénytelen kapitulálni az együttes. E meccsektől eltekintve mindössze egy gólt kapott, Győrben. Kanta szerint győzni mennek Kispestre, ami fontos is lenne a második pozíció őrzése végett, a rangadók előtt.

OTP Bank Liga, 19. forduló

Paks – Puskás Akadémia 2-1 (0-0)

Szombat

14:00: Ferencváros – Győri ETO

16:00: Pécs – Haladás

16:00: Lombard Pápa – Dunaújváros

16:00: Kecskemét – Diósgyőr

18:30: Videoton – Nyíregyháza

Vasárnap

16:30: Budapest Honvéd – MTK Budapest

18:30: DVSC-Teva – Újpest

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman