HÍREK

Vancsa duplázott, Kovács Mátyás gólpasszt adott az U19-es válogatott kiütéses sikere alkalmával

2022-02-01

Vancsa duplázott, Kovács Mátyás gólpasszt adott az U19-es válogatott kiütéses sikere alkalmával

A magyar csapat 6-2-re legyőzte Bosznia és Hercegovinát felkészülési mérkőzésen.

Az elitkörre készülő magyar U19-es válogatott kedden felkészülési mérkőzésen lépett pályára a szegedi Szent Gellért Fórumban. Az ellenfél Bosznia és Hercegovina legjobbjai voltak.

Tímár Krisztián szövetségi edző ezúttal is számított az MTK játékosaira, közülük ugyanis nem kevesebb, mint hárman is a kezdőcsapatban kaptak helyet: Kovács Mátyás és Horváth Artúr a középpályán, Vancsa Zalán pedig a támadók között szerepelt.

Az ebben a korosztályban először pályára lépő Vancsa aztán hamar góllal vétette észre magát, hiszen már a 13. percben betalált, sőt a félidő hajrájához közelítve egy kiváló megoldást követően másodszor is ünnepelhetett - ráadásul ekkor éppen Kovács Mátyás passzából volt eredményes.

A magyar csapat a félidőben már 4-1-re vezetett, a végeredmény pedig 6-2 lett. Kovács Mátyás 90 percet töltött a pályán, míg Vancsát és Horváth Artúrt 80 perc után lecserélték.

Az U19-es válogatott február 3-án újabb mérkőzést játszik a bosnyákokkal, azon a találkozón könnyen lehet, hogy a szintén a nemzeti csapattal készülő Helembai Márk is lehetőséget kap a szakmai stábtól.

Vancsa Zoltán találatai és Kovács gólpassza megtekinthető az MTK Budapest Instagram-csatornáján.

A teljes mérkőzés és a gólok visszanézhetők itt:

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman