HÍREK

Utazókeret és program - Telkiben készülünk az újrakezdésre

2021-01-03

Utazókeret és program - Telkiben készülünk az újrakezdésre

Telkiben készülünk az OTP Bank Liga 2020/21-es szezonjának második felére.

Michael Boris csapata január 4-én, hétfőn költözik be Telkibe, a válogatott edzőközpontjába a téli felkészülés megkezdésére. Természetesen már korábban elkezdődött a játékosok kivizsgálása, másodikán koronavírusteszt, harmadikán pedig már a szünet utáni terheléses vizsgálatok következtek.

Az edzőtáborban rögtön délutáni edzéssel kezdünk, majd péntekig minden nap két tréning szerepel a tervekben. Szombaton az első edzőmérkőzésünkre is sor kerül, a ZTE FC együttese érkezik. Vasárnap újabb két gyakorlással zárjuk a felkészülés első hetét.

Az edzőtábor második hetében hasonló mennyiségű edzéssel, és egy újabb felkészülési meccsel alapoz csapatunk, 13-án a Vasas FC érkezik. A felkészülési időszak zárása január 16-án lesz, amikor a Budapest Honvéddal mérkőzünk meg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Néhány játékosunk egészségügyi okok miatt a kötelező sportorvosi vizsgálatok után csatlakozik az edzőtábort első naptól megkezdő kerethez: 

Kapusok: Somodi Bence, Varasdi Dániel, Winter Dániel.

Védők: George Ikenne-King Patrick, Pintér Ádám, Nagy Zsombor, Barna Szabolcs, Baki Ákos, Balázs Benjámin, Nikolai Alho, Kaka Godwords.

Középpályások: Palincsár Martin, Kata Mihály, Biben Barnabás, Kanta József, Katona Máté, Mezei Szabolcs, Srdjan Dimitrov, Lehoczky Roland.

Támadók: Gera Dániel, Prosser Dániel, Andrija Drljo, Osei Clinton, Bíró Bence, Schön Szabolcs, Bojan Miovski, Horváth Olivér.

Horváth Olivér és Lehoczky Roland kölcsönből visszatérve csapatunkkal kezdi meg a felkészülést.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-01-30 12:30 Új Hidegkuti Nándor Stadion

MTK BUDAPEST

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman