HÍREK

Uralja a felnőtt futball kapujának számító U19-es korosztályt az MTK Budapest

2022-05-29

Uralja a felnőtt futball kapujának számító U19-es korosztályt az MTK Budapest

Idén 18 pontos fölény, négy év alatt a harmadik Ifjúsági BL-szereplés és az NB I-ben bemutatkozó fiatalok garmadája jellemzi U19-es korosztályunk elmúlt időszakát.

Az már hetek óta matematikailag is biztos volt, hogy az MTK Budapest együttese megnyerte a 2021-22-es U19-es bajnokságot. Klubunk a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia fiatalabb korosztályai esetében nem helyezi előtérbe az eredményességet a fejlődéssel szemben, a felnőtt futball előszobájának számító U19-es korosztálynál azonban kimondva is cél a fejlődés és a felfelé áramoltatás mellett a lehető legeredményesebb szereplés. 

Ebben pedig évről évre remekül teljesítenek együtteseink: a félbeszakadt 2019-20-as idényt leszámítva 2018-19 óta minden évadot az MTK tehetségei nyertek meg az U19-eseknél.

Az MTK Budapest U19-es együttese szombati sikerével végül hatalmas, 18 pontos előnnyel nyerte meg a 2021-22-es bajnokságot. A rájátszásban egyetlen klubként szereztünk 14 mérkőzésen 30 gólnál is többet és kaptunk mindössze 10 találatot (a nyolcas mezőnyből hatan is legalább 20 kapott góllal zártak).

Ennek a sikernek a játékosok, valamint az akadémiai évek munkája mellett a szakmai stáb is letéteményese volt. A vezetőedző, Horváth Dávid maga is élvonalbeli játékos volt, de a trénerek között 37 évével továbbra is fiatalnak számít, így remekül megtalálja az összhangot az U19-es játékosokkal. A szakember az idény végén megbízott vezetőedzőként a lehetséges 12-ből 10 pontot gyűjtött az élvonalban az MTK-val, méghozzá úgy, hogy U19-es játékosai közül Horváth Artúrra, Kovács Mátyásra, Miknyóczki Ádámra és a 17 esztendős Vancsa Zalánra is komoly szerepet szabott. Az OTP Bank Liga végeztével pedig visszatért a legidősebb utánpótlás-korosztály élére, míg a 2022-23-as szezonban majd az NB III-as csapatunk élén segítheti a profi osztályokba a tehetségeket.

Az U19-ben elért sikerek pedig azt előrevetítik azt is, hogy az MTK Budapestnek ahogy eddig, úgy ezt követően sem okoz majd problémát a fiatalok szerepeltetése az első keretnél.

Az újabb bajnoki arany azt is jelenti, hogy klubunk négy év alatt harmadszor szerepelhet az Európa legjobb U19-es csapatait tömörítő UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligája sorozatban. Mint ismert, a most záruló idényben a mieink a Sparta Praha 6-4-es összesítésű kiejtésével hívták fel magukra a figyelmet a UEFA Youth League-ben, a következő körben pedig óriási csatát hozó párharcot vívtunk azzal a Genkkel, amely a sorozatban az angol és a német bajnokot is magabiztosan ütötte ki.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman