HÍREK
Újra legyőztük a Kecskemétet hazai pályán
2025-05-10
Jurina és Polievka találatai után nyertünk.
A KTE-t fogadtuk az idei utolsó előtti hazai bajnokinkon, amelyet a Demjén – Végh, Kádár, Nagy Zs., – Molnár Á., Kata, Horváth A., Kosznovszky, Kovács P. - Jurina, Bognár összeállításban kezdtünk.
Az életükért küzdő vendégek kezdtek némileg aktívabban, de gyorsan átvettük az irányítást. Mezőnyfölényünk nagy helyzetekben nem mutatkozott meg, vezető találatban azonban igen: a 36. percben Kádár védők mögé beemelt labdájára Jurina érkezett, és emberét megelőzve 4-5 méterről a hálóba fejelt (1-0) - remek előkészítés és befejezés volt.
Maradt még izgalom a félidő végére: az utolsó pillanatokban Pálinkás négy méterről fejelt, Demjén azonban szépen mentett, így előnnyel fordultunk.
A szünetben Véghet sérülés miatt kellett lecserélni, őt Polievka váltotta, és Kata került vissza a hátsó alakzatba. Nagyobb elánnal jött ki a folytatásra a vendégcsapat, amely gyorsan egyenlített: az 52. percben Kovács belőtt labdájába Pálinkás tette bele a lábát, így 5 méterről talált be (1-1).
Majdnem azonnal visszavettük a vezetést, Bognár 17 méteres lövése ugyanis veszélyesen pattant meg, Kersák azonban még a lábával nagyot mentett. A szöglet után Kosznovszky lövése után szintén lábbal hárított a jobb alsó sarok elől a vendégkapus.
Maradtunk támadásban, a 65. percben Kosznovszky ballal lőtt, a jobb felsőbe tartó lövés az egyik játékostársban akadt el - nem volt szerencsénk. Jött frissítés a csapatban, Gruber váltotta Molnár Ádint három perccel később.
Nem sokkal utána egy szép támadás végén Kovács Patrik hozta helyzetbe Polievkát, aki egy jó csel után a hálóba helyezett 12 méterről (2-1)!
A 78. percben Demjén mentésére volt szükség: nagyot vetődve ütötte ki a jobb felső sarok elől Májer jobblábas, 23 méteres lövését.
A hajrára még Németh is beállt Jurina helyére. A KTE próbált még egyenlíteni (igaz, a túloldalon Gruber többször is lőhetett, de nem járt sikerrel), ám a 90. percben Camaj középre gurítását követően Pálinkás közelről rontott nagyot. Polievka sérülése (és Szőke beállása) volt az utolsó komolyabb esemény, a mieink végül 2-1-re nyertek, és a szezonban másodszor is legyőzték a KTE együttesét hazai pályán, akik ezzel kiestek az élvonalból.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
BUDAFOKI MTE
MTK BUDAPEST II
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
