HÍREK

Winter: "Ez az első lépés a nagy álmom felé"

2020-06-10

Winter: "Ez az első lépés a nagy álmom felé"

Winter Dániel, U19-es csapatunk korosztályos válogatott kapusa nyilatkozott első profi szerződésének aláírását követően.

Mint arról beszámoltunk, aláírta első profi szerződését Winter Dániel. A kapus az akadémián eltöltött ideje alatt bizonyította mentális erejét, tudatos, alázatos, kitartó játékosként sokat fejlődött, mindkét kezét és lábát is magabiztosan használja a mindössze 17 éves hálóőr, aki a kiélezett mérkőzéseken is nyugodt játékot mutat. "Winti" boldogan nyilatkozott első profi szerződésének aláírása után.

– Miként reagáltál a hírre, hogy profi szerződést köt veled a klub?

– Nagyon örültem neki már az első pillanatban, amikor meghallottam, hiszen ennél pozitívabb visszajelzés, nagyobb elismerés nincs számomra, hiszen ez egy visszaigazolás arról, hogy a befektetett munka megtérül, és jó úton haladok. Szeretném megköszönni a vezetőségnek és az edzőknek a belém vetett bizalmat, remélem, hogy a további munkámmal bizonyítani tudom, hogy érdemes vagyok rá.

– Kalandos idényen vagy túl, mik voltak a legemlékezetesebb pontjai?

– A felkészülés végén meghívót kaptam a korosztályos válogatottba, ez volt az álmom már fiatalon is, így az első lépést most sikerült megtenni a nagy cél felé, hogy egyszer a felnőtteknél is én állhassak a kapuban. Természetesen az UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájában pályára lépni is remek emlék, hiszen ez volt a legmagasabb szintű mérkőzés, amin eddig szerepeltem. A vírus előtti időszak is jól telt, elégedett vagyok a saját teljesítményemmel, de megelégedett nem. Ha nincs a vírushelyzet, jobban is alakulhatott volna az idény, de nincs okom elégedetlenkedni.

– 2017-ben kerültél a Sándor Károly Akadémiára, több lépcsőfokot is átugorva...

– Igen, hatalmas lépés volt számomra, hogy megye I-es csapat után az ország legnagyobb történelmű akadémiájára kerülhettem. Akkor még nehezen tudtam ezt feldolgozni magamban, hiszen a szintkülönbség magas volt, ami a többieknek esetleg alap volt, nekem még új dolognak számított. Egy út volt előttem, a kemény, extra munka, hogy felérjek arra a szintre, amit elvártak tőlem, ezért többet kellett tennem, mint másoknak, ez pedig meghozta gyümölcsét. Remek emlékeim vannak a csapattársakról és az edzőkről, akikkel együtt dolgozhattam, rengeteget tanultam tőlük.

– Végigjártad a korosztályos csapatokat, mi a következő cél?

– Szeretnék egyénileg és csapatként is a lehető legjobban teljesíteni, főleg az idény elején kell ezért sokat dolgozni. Célom, hogy felkerülhessek a felnőtt csapatba, edzeni és akár meccskeretbe is, illetve szeretném felhívni magamra a figyelmet az U19-es együttesben, hiszen így nyílhat meg az út előttem a felnőtt futballba, akár egy kölcsönszerződéssel is. A cél egyértelműen a fejlődés folytatása, hogy a végén a válogatottban is bemutatkozhassak.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman