HÍREK

Új edző az MTK-nál: Michael Boris veszi át a felnőtt csapat irányítását

2019-05-30

Új edző az MTK-nál: Michael Boris veszi át a felnőtt csapat irányítását

Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. vezetése mindenben megállapodott Michael Borisszal, így a német szakember veszi át csapatunk irányítását.

A 43 éves edzőnek komoly rálátása van a hazai futballra, hiszen a közelmúltban két és fél éven át már dolgozott Magyarországon: előbb az U19-es, majd az U21-es válogatott szövetségi kapitánya volt. A cél az MTK fiataljaira építve visszajutni az első osztályba.

Az új edző a német futball- és utánpótlás-iskolát képviseli. Mielőtt Magyarországra került, hazájában az Uerdingennel szerepelt sikeresen (19 meccsből 11-et megnyert, miközben csak ötöt veszített el), korábban pedig a Schalke 04 második csapatát vezetőedzőként irányította. Mostanáig az egyik legeredményesebb japán klub, a kétszeres bajnok, egyszeres ázsiai BL-győztes Tokyo Verdy szakmai stábjában dolgozott, az MTK hívására azonban örömmel tér vissza Magyarországra.  

– Meggyőződésem, hogy Michael Boris személyében megtaláltuk az ideális jelöltet a csapat élére, végig leginkább benne gondolkodtunk - mondta Zakor Sándor, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. kizárólagos tulajdonosa. – Korábban Ő irányította az U19-es, majd az U21-es magyar  válogatottat, hosszabb időn keresztül rábízták a magyar futball legnagyobb jövőbeli értékeit, így számára nem lesz újdonság az a feladat, ami klubunknál vár rá. Boris tudja, hogyan kell beépíteni a fiatalokat és képes gyorsan csapatot építeni úgy, hogy közben tökéletesen érti, az eredményesség is fontos szempont. Látványos, gyors és agresszív futball a cél, erre fog törekedni az új edző is – ez az, amit szurkolóink és a vezetés is látni szeretne a csapattól. Korábbi tapasztalataink alapján is is jó benyomásaink voltak az új edzőről, a személyes tárgyalások során pedig tökéletesen meggyőződhettünk arról, hogy maximálisan tud azonosulni az általunk felvázolt modellel. Nagyon hasonló elképzeléseink vannak arról, hogyan tehetjük a fiatalokra építve ismét sikeressé a pályán az MTK-t. Jól jellemzi professzionalitását és eltökéltségét, hogy a hazánkban eltöltött idő alatt rengeteg energiát fordított arra is, hogy elsajátítsa a magyar nyelvet.

Polyák Balázs, klubunk sportigazgatója elmondta, az MTK leendő keretéhez is remekül illeszkednek az új vezetőedző elképzelései.  
– Michael Boris a korosztályos válogatottakba több MTK-játékost is behívott, így már korábban is állandó kapcsolatban álltunk egymással. Ez az időszak és a közös munka megmutatta, hogy miként gondolkodik a futballról, az utánpótlásról vagy éppen a taktikáról. Szembetűnő volt, hogy az utánpótlás válogatottak élén mindig látványos játékra törekedett, a mi keretünket pedig zömében olyan játékosok alkotják, akikkel elképzeléseit sikeresen meg is valósíthatja.

Michael Boris korábban is hangoztatta, hogy szeret a magyar fiatalokkal együtt dolgozni, és a visszajelzések alapján ez kölcsönös volt, hiszen egy azóta már a felnőttválogatottba behívott játékos úgy nyilatkozott róla, hogy ő volt karrierje legjobb edzője. Boris elmondta, a mostani feladat számára rendkívül érdekes, így alig várja, hogy együtt dolgozzon a csapattal, hiszen megvannak az elképzelései arról, kiből mit lehet kihozni.
– Jól éreztem magam Japánban, ám nehezen szoktam meg, hogy nagyon távol van a családom, ezért visszavágytam Európába – kezdte új vezetőedzőnk. – Előtte Magyarországon két és fél éven át remekül éreztem magam, szerettem itt élni és dolgozni. Éppen ezért amikor ebből az országból megkerestek, ráadásul egy nagy klubtól, nem volt kérdés, jöjjek-e. Repülőre ültem, a nyolcórás utazást követően még aznap leültem az MTK Budapest vezetőivel, meghallgattam őket, én is felvázoltam a konkrét elképzeléseimet, majd pedig visszautaztam. Örülök, hogy a klub irányítói nekem szavaztak bizalmat, nagy reményekkel állok a közös munka elé. 

A feladatot tekintve nagyon érdekes és izgalmas klub számomra az MTK. Korábbi munkám révén ismerem a klub játékosállományát, még azokat a játékosokat is, akik most nyerték meg az U19-es bajnokságot vagy az NB II-be voltak kölcsönadva. Szerettem a magyar fiatalokkal együtt dolgozni, én hiszek bennük. Agárdon is gyakran megfordultam, és sok olyan tehetséget láttam, akikkel örülök, hogy lesz módunk együtt dolgozni. Megvannak az elképzeléseim arra, hogy kiből mit lehet kihozni. Célom, hogy fejlesszem a jétékosaimat, a fiatalabbakat és a rutinosabbakat is, de eredményes is akarok lenni. 

Edzői filozófiám az, hogy ha 1-0-ra vezetünk, ne csak megtartani akarjuk az eredményt, hanem lőjük meg mielőbb a második gólt, aztán ha lehet, a harmadikat is, mert nem csak szórakoztatni szeretném a szurkolókat, de győzelmekkel is megörvendeztetni őket. Abban hiszek, hogy taktikailag a lehető legjobban fel kell készíteni a játékosokat, személyre szabottan kell világos utasításokat adni, amiket azonban szeretnék is viszont látni a pályán. A sok és aprólékos munkában hiszek, de szerintem ennél a klubnál ideális alanyok vannak ehhez. Pár napon belül Budapestre érkezem, majd néhány héten belül elkezdődik a közös munka. Megkönnyíti majd a közös munkát, hogy egész jól elboldogulok a magyar nyelvvel. Az első naptól kezdve azon voltam, hogy mielőbb megtanuljam a nyelvet, mert úgy gondolom, emberileg és szakmailag is nagyon fontos, hogy azonosulni tudjak az országgal, és megpróbáljak a helyi emberek nyelvén kommunikálni mindenkivel, mindig is úgy éreztem, hogy a játékosaim is értékelték ezt.

Michael Boris jelenleg még Japánban tartózkodik, a jövő héten érkezik meg Budapestre. (Fotó: mlsz.hu)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman