HÍREK

U19: Bajnokcsapat!

2021-06-02

U19: Bajnokcsapat!

Az ETO FC Győr legyőzésével bebiztosította az aranyérmet U19-es csapatunk.

U19
MTK Budapest–ETO FC Győr 3-0

MTK Budapest: Winter – Kovács P., Várkonyi, Lehoczky, Godwords – Kata, Horváth, Biben – Vancsa, Juhász L., Kovács M.

Kispad: Velicskó, Doncsecz (Juhász L., 82.), Clinton, Guth (Lehoczky, 86.), Szőke (Kata, 79.), Miknyóczki (Vancsa, 82.), Helembai (Kovács P., 82.)

Gólszerző: Kovács M. (22.), Vancsa (59.), Biben (79.)

A lefújás után Horváth Dávid vezetőedzőt kérdeztük a mérkőzésről:
– A mérkőzés előtt inkább nyugtatni kellett a játékosokat, mert a kellő hőfok már megvolt. Azt kértem tőlük, hogy azt a játékot mutassák, ami célravezető volt ebben az idényben. Ez az első perctől megvolt, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki. Előnybe is kerültünk, onnan már könnyű dolgunk volt, mert mi irányítottunk mindent.

- Az egy ponttal kezdett rájátszásról:
- Nem nagyképűségből mondom, hogy nyáron is az volt a célunk, hogy az élmezőnyben végezzünk. Azt, hogy ez helyezésben első, második vagy harmadik, a meccsek döntik el, de a játékerőnket ismerve ez volt a cél. Ősszel hektikus, betegségekkel teli félszezonon voltunk túl, ezért is csak hetedikként zártunk, de akkor is hittünk magunkban, a céljainkban. Tavaszra rendeztük a sorokat, megnyertük a kötelező mérkőzéseket, a rangadókon pedig a legjobbunkat hoztuk, ez döntötte el a bajnoki cím sorsát.

- Az aranyérem személyes fontosságáról:
- Ugyanarra a helyre teszem mindkét aranyérmem. Az első egy felnőtt, NB-s bajnoki cím volt, ez pedig a legmagasabb utánpótlás-korosztály bajnoki címe. Ez valamivel nehezebb volt, mivel az akkori aranyérem egy folyamat volt, és öt fordulóval a zárás előtt megvolt az első hely, itt az utolsó pillanatig kiélezett volt a verseny a Honvéddal, a Vasassal és a Győrrel.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman